Oldalak

2008. aug. 11.

Új családtag

Pénteken, augusztus 8-án sok minden történt.
Manó 23 hónapos lett :-)
A párommal hajnalban keltünk és - erre évek óta nem volt példa - vonatoztunk, négy és fél órát.
Manót reggel ÉSzüleim ébresztették, sőt, további programként az esti játék, vacsora, fürdés-lefekvés is a tennivalók listájára került :-)
Meglátogattuk Max barátomat.
Rengeteg fagyit ettünk :-)
És, új családtag érkezett.
Illetve elmentünk érte.
Ő pedig hazahozott bennünket.

Ferrari piros, formás, nem zömök, de egyben van. Magányosan ácsorgott az udvaron több sorstársa között. Párom rátalált, mondhatni szerelem volt első látásra :-)
Látszatra megtévesztő lehet. Első pillantásra kicsinek tűnhet, s ezáltal könnyedén lehagyhatónak, pedig erős, mint a bors. Sőt. Mint a bors chilipaprikával és egy kevéske erőspistával. Hat sebességes és erejét, lendületét meg is mutatta, meghálálva, hogy gazdára talált bennünk.
Belső és pakolós méreteiről annyit, hogy mindene pont akkora, amekkorának lennie kell. Hűtőtáska, gyerekkocsi, gyerekülés Manóstól, két nagytáska, párom és jómagam kényelmesen elfértünk. S még csak nem is kellett kucorognom az ülésben, a lábamhoz nem kerültek csomagok.
Eredeti ruhájában is szép volt, de kicsit fel-átöltöztettük - illetve párom ügyességét dícséri a dizájn és a szép matricázás -, így már önálló személyiség lett, egyedi és messziről felismerhető köntösben.
A neve Gumó, igaz, hivatalos papírjain ez áll Fiat Panda 100hp Sport.

Ilyen volt




Ilyen lett

1 megjegyzés:

  1. DORATItól érkezett ez a megjegyzés, amit, a technika ördögének kicselezése miatt, most én teszek közzé:

    Kedves Garffyka!
    Szeretem a blogodat, képek nélkül is látom magam előtt, amit írsz. Gratulálok az új családtaghoz. Legyen sok örömötök benne. Ha szabad megjegyeznem a kocsi elején lévő piros-fehér-zöld, a kocsi hátulján zöld-fehér-pirosat mutat. Csak észrevétel volt. Szeretettel ölel, Dóri

    VálaszTörlés