Sült szilva - lekvárnak

Nos, elkövettem azt a "hibát", hogy lefekvés előtt megnéztem a blogom. S mivel Zsófi hiányolja a szilvalekvár receptjét - ez az a lekvár, amit Manó is szeret (egyelőre) -, előrehoztam a holnapra tervezett blogbejegyzést és megosztom ezt a "családi titkot", mert egy Morzsika kérése számomra parancs :-).

A cím nem tévedés, sült szilvából lett a lekvár. Tehát ez amolyan sütött-főzött lekvár. Szilvából. Mert mit csinál az ember lánya, ha ÉSzülei jóvoltából hozzájut nagyjából 10 kg óriás szemű, érett, magvaválós és ugyancsak lédús szilvához - amit ezúton is nagyon köszönök! :-) -? Hát, befőzi. Kompótnak, lekvárnak.

Namármost, a lekvárhoz ugye nemigazán jó a nagyon lédús gyümölcs, tehát a levét elpároljuk. Igen ám, de ki szeret rekkenő hőségben, meg amúgy is, órákig álldogálni a tűzhely mellett és elzsibbadó karokkal, gépiesen kavargatni a forrón poszogó szilvalekvárt? Nos, én biztosan nem.

A sült szilvalekvár receptjét ÉSzüleim kísérletezték ki, sok évvel ezelőtt, bevállt, s azóta anyáról lányára száll a "titok".

Durván négy kg magozott szilvát két tepsibe tettem, a sütőt bekapcsoltam nagyjából 240 fokra, a fél szilvákkal teli tepsiket bedugtam az egyre forróbb sütőbe. És magukra hagytam. Nem vagyok kegyetlen, sem rideg, de a szilvák jól elvoltak magukban, szépen párologtatták levük. Pár perc híján egy órát sültek, eközben háromszor megkevertem, forgattam. Elismerem, a sütőből kivett sült szilva látványa gyengébb idegzetűeknél okozhat némi sokkot, de nem, ez nem valami gyenge rémfilm kelléke, a tepsiben kb két kg-nyi sült szilva pihen .

Mikor úgy ítéltem, annyi levük maradt, ami a lekvárhoz kell, de nem több, a két tepsi tartalmát óvatosan - forróbb, mint hittem! - belezuttyantottam egy lábosba, hozzátettem a kikészített glukonont, befőző cukrot és dzsemfixet, némi fahéjat és sütő rumot. Mivel a szilva forró volt, az édesítő, a cukor és dzsemfix hamar felolvadt. Nagyjából hat percig pöfögtettem, állandó kavarás közben. A szilvákat magozáskor csak félbe vettem, de sülés közben héjuk, húsuk szépen megereszkedett és összetöpörödött, nem kellett külön kézimixerrel aprítani, mindössze annyit tettem még az ügy érdekében, hogy habverővel kavargattam a lábosban. Hat percnyi poszogás után félrehúztam a kész lekvárt, óvatosan-ügyesen üvegekbe adagoltam. A megtöltött üvegekre befőző fóliát tettem, amit előzőleg kicsit beáztattam, erre a fémtetőt, amit legjobb tudásom szerint szorosra zártam, és zsuppsz, a forró lekvárral teli, lezárt üvegeket fejtetőre állítottam. Az ajánlás szerint 3 percre kell fejre állítani, én biztos, ami biztos alapon 6 percig hagytam őket a fordított világban.

A négy kg magozott gyümölcshöz két, közepesen púpozott mk őrölt fahéjat, egy ek sütő rumot (olyat nem találtam, hogy befőző rum), egy tasak 2:1 dzsemfixet és 20 dkg glukonont tettem, pontosabban 4 bő ek híján 20 dkg-t, a 4 bő ek befőző cukor volt. Természetesen lehet glukonon nélkül, csak befőző cukorral eltenni.

A befőző fóliát (celofánt) méretre vágtam amíg a szilvák szaunáztak a sütőben, majd a méretre vágott celofán darabokat kevéske langyos vízbe áztattam. Így lehet vele dolgozni, nem törik, szakad, amint a forró lekvár gőze megcsapja.

Az eredmény, öt üveg finoman savanykás, sűrű, húsos, zamatos szilvalekvár magáért beszél .

Itt aljanélküli túrós sütit kísér a házi szilvalekvár, és néhány, a befőzéstől megmenekült, szilvaszem.