Őszi asztaldísz gyertyával

Egy ideje nagyon szeretek "kreatívkodni".
Egy ideje, mióta rájöttem, hogy a hobby boltokban kapható ezerféle "kütyüt" hozzám hasonló földi emberek is tudják használni. Sok dolognak a nevét ugyan nem tudom, de most már bátra(bba)n vágok bele olyan "művek" alkotásába is, melyeket először készítek.
Mindig is irigykedéssel vegyes csodálattal néztem a virágosnál és más helyeken árult asztaldíszeket. Aztán az áruk láttán lelkesedésem, miszerint nekünk is legyen, lelohadt.
A gyertyákat is megcsodáltam, eleinte el nem tudtam képzelni, hogy lehet gyöngyöt, szárított virágot és még sokféle egyebet belevarázsolni a gyertya anyagába.
Néhányszor megpróbáltam kézzel fogható valóságba önteni amit elképzeltem, de általában a megálmodott és a létrehozott "mű" köszönőviszonyban is alig volt. Hiába, a cérna, a pillanatragasztó és a nagyon-szeretném-ha-ott-maradnál fohászok nem helyettesítik a "profi" hozzávalókat.
Szóval a kreatívkodással valahogy úgy voltam, mint kisgyerek a játékbolt kirakata előtt, csodálattal vágyakoztam és leplezett áhítattal bámultam.
Aztán megtört a jég. Csodaládikójából párom néhány éve elővarázsolt egy ragasztópisztolyt, száraz oázist és még kismillió "valamit". Nem mondom, hogy az első próbálkozásra remekművet alkottam, eleinte a ragasztópisztollyal is heves vitáim voltak, és egy nagyon szép terítőm bánja rosszul alkalmazott üvegfestési próbálkozásom, de nem adtam fel és sorra születtek a saját kézzel alkott remekek. Igen, lehet némelyik üvegfestésem, ablakra ragasztott matricám gyerekes és a színátmenetesen festett, Tiffany hatású lámpához még gyakorolnom kell, de a próbálkozások sorra beérnek és a létrehozott műveim egyre inkább tükrözik azt, amit elképzeltem. S azt is megtanultam, hogy nem kell feltétlenül drága pénzért minden alkotóelemet megvásárolni, sokszor elég, ha nem csak körbenézek, de meg is látom magam körül azokat a dolgokat, amiket beépíthetek az éppen készülő vagy tervezett tárgyaimba. S míg virágot, narancshéjat formázok, gyöngyöt fűzök, köveket és faleveleket gyűjtök, gondolatban százszor is átformálom a készítendő művet, míg megtalálom azt az összeállítást, amire azt mondom, igen, ez így lesz jó.

Legutóbbi alkotásom egy kis őszi asztaldísz saját készítésű gyertyával. ÉAnyámnak készült.

Az alapja egy falap, amit virágárusoknál is kapható csomagolóval vontam be (nem papír, igazság szerint nem tudom, hogy nevezik). Erre került az előzőleg matricakontúrral cirádázott gyertyatartó, egy, a falapot bevonó anyagból kötött kis masni, a narancs uralmat szelíden megtörő zöld levelek, két aprócska virág és néhány gondosan válogatott kő a kerti tó mellől. A gyertyát narancs és színtelen gyertyazseléből öntöttem, előbbi rétegbe reszelt, szárított narancshéjat kevertem, hogy színe dominánsabb legyen, a felső színtelen réteget nagyszemű gyöngyökkel és piros csillámporral díszítettem.

Tény, leírva egyszerű s mikor már összeállt a kép, létrehozni sem volt boszorkányság. De ennél az asztaldísznél is és minden másnál is élveztem és élvezem az alkotás örömét már akkor, mikor még gondolatban is csak homályos képem van arról, hogyan is fog kinézni - formára, alakra, színre, összhatásra -, hogy is kezdjek neki és hogyan fejezzem majd be.

Amíg a gyertya anyaga megköt, érdemes valamivel megtámasztani a kanócot, hogy egyenesen álljon a már megszilárdult gyertyában.