Formabontó fakanalak

Nagyjából egy hónapja egy hétig a konyhapult felét mindenféle "kütyük" foglalták el. Fedeles műnyag dobozkákban piros és sárga gyertyareszelék halmozódott, az egyik lapítón natúr gyurmából összeállított öntőforma, reszelt és szárított naracshéj, csillámpor, natúr fehér és piros, valamint mézes gyertyamassza, alufólia, sniccer ...
Gyetyát öntöttem. Illetve fakanalat. Gyertyának indult, de végül nem tettem bele kanócot, így lett gyertyaviaszból formabontó fakanál.

Az alapötletet az MP3 adta, személyes ajándék a Morzsikáknak, gyertyaviaszból. Igen ám, de átlátszó gyertyamasszából készítettem pohárkás kis díszt az MP2-re - amit aztán elfelejtettem odaadni, így az MP3-ra maradt a "kézbesítés" -, most valami mással szerettem volna előrukkolni.
"Gondolkodom, gondolkodom" - mormolta Micimackó a Százholdas pagonyban és én a konyhában, végül párom dobta fel a magas labdát: legyen fakanál - gyertyaviaszból.
Eddig jó. Remek ötlet! Kivitelezés?

Először is öntőforma kell, mert a forró, olvadt viasz a kérlekigazánnagyonszépen varázsigére nem hallgat. Az öreg éjszaka leple alatt kölcsönvettük Manó gyurmáját, párom a minta fakanállal és némi türelemmel kialakította a formát. Egyet, mert annyi gyurma volt. Másnap vett aztán natúr fehér gyurmát és az elsőnek öntött fakanál kivételével az ebből kialakított formát használtam a későbbiekben. Manót pedig kárpótoltuk négy nagy tégely, színes gyerek-gyurmával :-)

alapanyagok, minta-fakanál és öntőforma

Vízfürdőn viaszt olvasztottam, fehér-sárga, fehér-piros, fehér-mézes, piros-pici fehérrel, így mindegyik fakanál kicsit más lett.



Az olvadt viaszt az alufóliával kibélelt formába öntöttem, és türelmetlen malmozásba kezdtem mellette, amíg megköt.

próbáltam díszíteni a fakanalat és a szilárduló (halvány sárga, rózsaszín) viaszba reszelt narancshéjat, szemes feketeborst szórtam; normál gyertyaviasznál ez nagyjából kútbaesett ötlet, a szemes feketebors szépen látszott, más nem

A határozottan fakanálra emlékeztető, de némi sallanggal bíró dermedt viaszt óvatosan kiemeltem a formából (óvatosan, de egyet mégis sikerült nyelénél kettétörnöm), majd sniccerrel, aprólékos munkával megszabadítottam az öntés során keletkezett viaszfeleslegtől, más szóval megfaragtam.




Fakanál kész, a "mibe állítsam"-ra is voltak ötleteim, sajnos a gyertyazselével kiöntött, formára szárított narancshéjhoz túlságosan nehéznek bizonyult a viasz-fakanál és a legkisebb mozdulat is feldöntötte, így ez az ötlet jócskán átdolgozásra szorult.

Fakanál talapzatra végül két megoldás született.

Az egyikhez formára szárított narancshéjat kibéleltem alufóliával, felöntöttem olvadt viasszal, beleszórtam jó sok reszelt, szárított narancshéjat, beleállítottam a viasz-fakanalat és vártam. Egy idő után fárasztónak tűnt mozdulatlanul tartani a fakanalat, amíg a talapzatnak szolgáló viasz megköt, így megfelelő szögben kitámasztottam. Amint az alsó, narancshéjtól szépre színeződött viasz kicsit megkötött, öntöttem rá egy réteg halványabb sárgát. Éjszaka folyamán megszilárdult a viasz, fakanál is jól rögzült, két hajnali kávé közben sniccerrel megfaragtam.
A formához itt természetesen bármilyen edényke, ami bírja a forróságot, megfelel, mivel nálunk éppen nagyüzemben száradtak narancshéjak, az volt a legkézenfekvőbb.
sajnos menetközben nem készült kép, csak a végeredményről, lennebb

A másik talapzat amolyan "elfolyós" lett és bár talán ez könnyebbnek tűnik, kicsit macerásabb volt. Alufóliát laposra formáztam úgy, hogy 2-3 ujjnyi pereme legyen.



Egy edénykébe pici vizet tettem, ebbe a megformázott alufóliát, az egészet a tűzhelyre, lassú tűzre kapcsoltam.



Az alufóliába beleállítottam a viasz-fakanalat, nagyjából olyan szögbe, ahogy a végeredményt látni szerettem volna.



Ahogy a fakanál elkezdett olvadni, a fóliába töltöttem a másik lángon melegedő olvadt viaszból, majd (harmadik kezemmel) az egész edényt - fóliástól, olvadó fakanalastól, forró vizestől - átemeltem a mosogatókagylóba, ahol már várta a hideg vízfürdő. További kezeimmel az edényke peremére tettem három (valódi) fakanalat, úgy, hogy a viasz-fakanalat megtartsák a kívánt szögben, amíg a talapzat megköt.



Az első nagyon macera volt, főleg, hogy elfelejtettem a hideg vízfürdőt előre elkészíteni és mit sem sejtő páromat voltam kénytelen ugrasztani, mondván S.O.S. elolvad a művem, segítség! Az esetből tanulva, a többi fakanál-talapzat gyártása már könnyebben ment, a végére egészen belejöttem.
Mikor a talapzat is megszilárdult, az alufóliát óvatosan lebontottam róla és sniccerrel a kívánt formára faragtam.

"tálkában álló" készen, az "elfolyós" még talapzat faragásra várva

Mindkét formánál érdemes szem előtt tartani, hogy a viasz-fakanálnak súlya és dőlése is van, ha belelendül az ember gyereke, könnyen túlfaraghatja a talpat, a fakanál feldől és lehet beolvasztani az egészet.
Terveztem, hogy csoportképben megörökítem a Morzsikáknak készített viasz-fakanalakat, nos, ez elmaradt; remélem az MP4-re :-) készítendő ajándékok fényképen megörökítésével gondosabb leszek.