Manó pillanatok - nyeregben

Úgy gondolom sok magyarázat, megjegyzés nem kell az alábbi képekhez.
Manó nagyon szeret lovagolni. Az első pillanattól kezdve szereti a lovakat (ahogy én is rajongok értük, gyerekkoromban alig lehetett visszatartani, ha valaki lovon poroszkált vagy lovasszekeret hajtott az úton), nem ijedt meg a hatalmas állatoktól, és első ló-simogatása után megállapította a ló nagy és puha (a szőre).

Amint szóba kerül, hogy lovagolni megyünk, máris csattognak kis talapcskái, rohan, kéri a kobakját (a legkisebb méret is nagy még a fejecskéjére), viszi, cipeli, majd mikor már a ló hátán ül, boldog büszkeséggel mondogajta baba lovagoj, baba ügyesen ül lovon, nem leesik, baba megsimogatata lovat, ló szejeti babát. Ha kérdezzük, milyen színű lovon ült, azonnal rávágja nagy, vegyeszüjke, almásdejes.

Hétvégén Alsónémediben, a Gallop Majorban voltunk, itt lovagol a keresztlányunk is, éppen az alapvizsgájára készült.



Manó kétszer is lovagolt! Egy pónin és egy "igazi nagy lovon".

Lovaglás előtt egy kis "bemelegítés", Apával és Mikipapával.

Szellővel, a pónival voltak kisebb gondok, nem is a lóval, inkább a lánnyal, aki nem hagyta a kis lovat saját ritmusában sétálni, inkább húzta, mint vezette, úgyhogy meg is állapítottuk párommal, Manó még soha ilyen gyorsan nem lovagolt :o)



Szellőnek is jár pár falat zamatos alma.

Gyula úr már komótosabban, gyerekekhez szokott tempóban sétáltatta Manót a hátán, aki komolyan és boldogan ringatózott a nyeregben és valóban magas lóról szemlélte a világot.

Gyula úr a gazdáival és Manóval.
Bár a képen nem látszik, elárulom, a nyeregből leszállva az első egy-két lépésnél mintha picit furán mozogna a föld :-)