Manó pillanatok - a TE fiad, az ÉN fiam

Nem, nem vagyok elfogult (ááá, dehogynem), elfogadom, nem az én pici fiam a világ leg-tündéribb, - aranyosabb, -okosabb, -viccesebb, -leglegleg emberpalántája (ááá, dehogynem).

Ha kérdezzük, vagy más kérdi, hogy hívják, mondja szépen Kjistóf Ádám, időnként a családnevét is hozzáteszi, sőt, már azt is sorolja, hol lakunk, város, utcanév, házszám; de még mindig egyes szám harmadik személyben beszél saját magáról, baba nagyot játszik, édeapa jöjjön ide kéjemszépen babához, baba abból eszik kéjemszépen - és ha nagyon határozott, megkóstolja az ecetet vagy a szójaszószt, mokkáskanálnyi felével csak, mert hiába magyarázzuk, hogy az így magában talán nem a legjobb, Manó csak hajtogatja, baba abból kéj, s hát hogy tapasztalná meg, milyen savanyú az ecet, ha nem kóstolással.

A reggeleket általában már viccelődve kezdi, Apa bejött mondja, ha én nyitok be a kis szobájába, s ugyanolyan széles mosollyal üdvözli édesapját Anya jött be-vel, ha Apamanó veszi ki a kiságyból. Pontosan tudja, melyikünk édesapa és melyikünk édesanya, ez a kis reggeli játék már-már szertartás lett.

Játszik, elmélyülten, komolyan, odafigyelve, néha persze vadulva, ilyenkor, ha a vonatai, autói többszöri magyarázás-kérés-figyelmeztetés ellenére is egymásnak csapódva közlekednek, a játékok elvonulnak "gyógyulni" s Manó lekonyuló szájjal és párásodó szemekkel hajtogatja, baba nem bántja, baba szejeti játékokat, nem megy gyógyujni, baba nem dobálja, aztán, ha vége a gyógyulási időnek, olyan elánnal öleli magához, mintha legalábbis a Kohn-i-noor gyémántot kapta volna vissza.

Gondolom majd' minden családban, ahol gyerek van, előfordul 'az én gyerekem - a te gyereked' állapot, akkor is, ha közös emberpalántáról van szó.

Az ÉN gyerekem szépen reggelizik, nem kell könyörögni neki, hogy a tizedik falat ubi után egyen egy fél csipetke kenyeret is; az én gyerekem csak a papírra rajzol, nem ellenkezik peluscserénél és a fürdőszobát is csak félig teszi katasztrófa övezetté az esti pancsolás során. Az a csöppség, aki a megrakott kefíres kanalával hadonászik, aki a kenyeret a tányérja alá próbálja gyömöszölni, ahelyett, hogy a szájába tenné, aki csendespihenő címén egy körömnyi zsírkrétával művészien dekorálja a szobájában a szekrényt, a járólapot és az ajtót, na, ez a csöppség a TE gyereked.

a jövő nemzedék futurista művészének padlórajza :-); ugye mennyivel szebben hangzik, minthogy, a te gyereked összefirkálta a járólapot?

Manót soha nem riogattuk, és nem is fogjuk, orvossal, szurival, doktornénivel. Sőt, ha szóba kerül, azt szoktuk mondani, édesapa és édesanya után a doktornéni/bácsi a világon a legjobb ember, mert segít a gyerekeknek, hogy egészségesek legyenek és sokat tudjanak játszani.
Nem mondom, hogy Manó soha nem ellenkezett, mikor a védőnőhöz vagy dokinéninkhez mentünk. A legeslegelső oltást kivéve, még egészen picibaba korában, mikor olyan felháborodással kezdett sírni, hogy fél percig levegőt sem vett, nem csapott különösebb patáliát, nem hisztizett, a váróból sem akart kimenekülni, úgy általában érdeklődéssel nézte, ha egy gyerek üvöltve tiltakozott az orvosi rendelőben.
Gondolom, sok édesanya-édesapa egyik rémképe a gyerek, akit a teljes rokonsággal karöltve sem lehet betuszkolni a dokinénihez.
Nos, Manót elhozni volt nehéz :-)
Nem kötelező, de ajánlott oltássorozat utolsó oltása. Manó és Apamanó délután elbaktat, elbandukoj a dokinénihez. Oltás előtt méretkezés.
Védőnő: Na gyere, megnézzük milyen nagy vagy.
Manó: Baba hatajmas nagy.
Védőnő: Most megnézzük, milyen nehéz vagy, hány kiló vagy.
Manó: Baba nehéz zsák só, majd kis gondolkodás után hozzáteszi, kedvenc számait citálva: Öt-hat kiló.
Egy szál pelusban ül az orvosi rendelő asztalán, dokinéni éppen adja az oltást, majd közli, kész. Mire Manó: baba nem kapott gyógyszejt, baba kéj gyógyszejt ide - és mutatja a kis száját-, doktojnéni ad babának gyógyszejt kéjemszépen, baba azéjt jött.
Apamanóval felöltöznek, Manó kérésére megnézik a kis akváriumot, ahol hajacska kikandikál szikla mögüj. Majd Manó a világ legtermészetesebb hangján közli, már ismét az orvosi váróban, baba nem megy haza, baba itt játszik édeapávaj, nagyot, itt majadunk.
Hát, hogy is mondjam, szerintem több ott ácsorgó anyuka, apuka fejében megfordult a gondolat, hogy mi hipnotizáltuk Manót.

nem ám csak lehuppanunk az asztalhoz; előbb megterít magának, aztán óriási figyelemmel viszi a tejjel teli bögrét a kisasztalához, kiválasztja melyik székébe ül (zöld vagy fehér), aztán jöhet a lakoma

Varázsszavak a segít és a dolgozik. Baba segít, baba dojgozik, sőt, baba nagyon dojgozik.
Mikor lepakoljuk otthon a bevásárlásból hazacipelt szatyrokat, arra kell nagyon figyelnünk, hogy a tojást, ha vettünk, gyorsabban kivegyük a szatyorból, mint Manó. Lelkesen viszi, cipeli az előszobából a konyhába a vásároltakat, pakolja szépen sorban fel a konyhapultra. Ha tíz kefírt vettünk, akkor tízszer rohan oda-vissza széles mosollyal, fontossága tudatában az előszoba és a konyha között. De nem mindent cipel a konyhába. Nem ám, mert a füjdőszobás dojgok, habosító, fogkjém, nos, ezeket egyenest a fürdőbe hurcolja. Tegnap kutyakonzervet vettem. Manó nézi izgatottan, anya mit hozott, mi van abban, az mi az? Bár örül minden apróságnak, amit kap, soha nem azt nézi, hogy ő kapott-e valamit, egyszerűen az érdekli, mi van a szatyrokban. Ez kutyakonzerv kicsi szívem, tudod, Lizikutyának vettük, hogy ne csak szárazat kapjon. Manó nézi, forgatja, elindul vele a konyha fele, megáll, látszik, hogy forognak a kis kerekek és nagyon gondolkodik, pár pillanat után visszafordul és kezembe nyomja a konzervet: kéjemszépen édeanya kiviszi Lizikutyának. Logikus, nem? Ha az ember a házban lakik, akkor az emberétel is ott lakik. Ha a kutya kint, a saját házában lakik, akkor a kutyaétel is ott lakik.

meséltük Manónak, hogy télidőben hull a hó - a novemberi havazást az ablakból csodáltuk - és olyankor minden csupa fehérség, a hó eltakar mindent és cska úgy csillog-villog; Miskolcon sétálni mentünk a ragyogó napsütésben, Manó megállt a kapu előtt, szétnézett a kis téren és csillogó szemekkel mondta minden csupa hóóóó!

szintén Miskolcon, Mancs kutya szobránál

Logikus gondolkodás és következtetés - ezek még néha gyerekcipőben járnak, de alakul.
Utazni készültünk és Manó szépen rendre kihordta a játékait és fontosnak ítélt egyéb dolgait az előszobába, ahol általában összegyűjtjük az utazós dolgokat, mielőtt Apamanó bepakol mindent az autóba. Édesapja győzködi: kicsim nem vihetünk ennyi mindent magunkkal, mert ha az összes játékot bepakoljuk az autóba, téged már nem lesz ahova ültetni, valamit itthon kell hagyni a játékok közül; válaszd ki szépen mit hagyunk itthon, hogy anya is beférjen a kocsiba, te is beférjél és én is beférjek. Manó töpreng, látszik, mérlegeli a lehetőségeket, majd berohan a szobájába, megjelenik egy nagy könyvvel és magától értetődően közli: Thomaszos könyvet visszük ... édeanya itthon majad.

biztos, ami biztos, viszünk néhány üres papírlapot is, rajzolni; és egy üres dobozt, hiszen ki tudja, mit hozhatunk haza benne

és ez csak egy része annak, amit összehordott, mikor megbeszéltük, hogy keresztanyuékhoz készülünk utazni

Az elején kicsit gondban voltunk játékvásárláskor. Ugyanis minden, de minden kisgyerek játékon, hol öles betűkkel, hol apróval szedve ott szerepelt a figyelmeztetés: 3 éves kor alatt nem ajánlott, mert az apró részeket a gyerek beszippanthatja vagy lenyelheti! Elismerem, igen, kell a figyelmeztetés. Nade egy félméteres, egy darabból varrott, szöszmentes, nem ragasztott plüss rénszarvasra minek? A tenyérnagyságú darabokból álló kirakós dobozán ugyanúgy ott díszeleg ez, mint az egy darab műanyagból fröccsentett, felnőtt ököl nagyságú vízijáték csomagolásán. Ezen figyelmeztetés szerint egy három év alatti gyerek gyakorlatilag semmivel nem játszhat, mert lenyelheti, felszippanthatja - nem a játék a gyereket, fordítva :-)
Szerencsére Manó még soha nem akarta semmilyen játékát lenyelni, az orrába vagy fülébe gyömöszölni, persze, picibaba korában rágott mindent, ami rágható volt, és azt is ami nem, de ilyen szempontból (s)nincs gond vele. Ezenfelül imádja a pici dolgokat. Úgyhogy van egy csomó pici játéka is - farmszett traktorokkal, emberekkel, szalmabálákkal (nem széna, szalma), tejeskannákkal; építősszett buldózerrel, úthengerrel, piros-fehér terelő táblákkal; rendőrség és tűzoltó állomás sok hozzátartozó elemmel, útjelző táblákkal. Apamanó rajzolt termőföldet és utakat, még egy tavacskát is, ahol az állatok ihatnak, van építési területe és utak vasúti átjáróval és parkolókkal. Manó óra hosszat eljátszik, igaz, nem mindig "rendeltetésszerűen" "használja" a játékokat, de teljesen logikus megközelítésben. Van egy kindertojásos Shrek figurája. Nos, ha Shrek szomjas, lemegy a farmon levő tóhoz inni. De mivel állva ugye nem ér a vízhez a szája és bár Shrek nem ember, ő is a szájával iszik, Manó gáláns mozdulattal hasrafektette Shreket a tó mellett, feje a vízben, ihat.

kirakózás fordított képpel és fejjel lefele; ha nem is pillanatok alatt, de nagyon gyorsan szinte megtanulja, melyik darab hova illik; ha már nagyon unja hagyomás módon kirakni a puzzle-t, akkor fejjel lefele és fejtetőre állított képpel rakosgatja a darabokat

és ez kéremszépen nem káosz; Manó pontosan tudja mit hova rakott és valószínüsítem, annak is van logikája, hogy a rendőrség és a tűzoltó állomás a szántóföld közepén kapott helyet

Az olvasás is nagy szerelem, remélem megmarad későbbre is. Mivel a TV ritka vendég nálunk - két kezemen meg tudnám számolni (és még maradna is üres ujjam) hányszor nézett Manó TV-t, ide értve a foci, amerikai foci és jéghoki mérkőzéseket, a rallye versenyeket, valamint a Thomas rajzfilmeket. A TV-nk egy lusta gépezet és sokat kell pihennie, hogy dolgozni tudjon. Időnként felébred és akkor csudák csudájára Thomas rajzfilm megy, bár néha előfordul, hogy Tajma bácsi motojozik vagy bácsik gólt júgnak, netán éppen kojcsojázik bácsi (ez utóbbi három, illetve az egyéb sportközvetítések nézése nálunk valamennyire szakmai ártalomnak számít Apamanó munkája miatt).