Oldalak

2009. febr. 5.

Nemcsak sütünk, főzünk is - zöldséges rizstorta

Manóval eddig elég sok mindent sütöttünk már, muffint, tortát, gyümölcsös sütit, sőt, nemegyszer két férfiemberem, Manapó és Manó közösen ügyködtek a konyhá(m)ban.
Hétvégén elérkezettnek látszott az idő, hogy a sütés fortélyai után, a főzés rejtelmeibe is bevezessük Manót. De, hogy ne szakadjunk el teljesen a "gyökerektől", olyan ételt készítettünk, amit főzni is, sütni is kell.

Zöldséges rizstorta készült, ez alkalommal egy kis maradék sült libahús is került bele. A "tortába" kerülő zöldségeknek csupán a fantázia és a szeretem-nem szeretem szab határt, én arra törekedtem, hogy ne csak finom, de színeiben is vonzó legyen.

Zöldséges rizstorta

hozzávalók

1,5-2 dl rizs
hagymák: fehér (1-2), póré-(1 nagyobb), fok-(4-5 gerezd)
4-5 fej gomba
1 nagyobb piros húsú paprika
1-2 nagyobb TV paprika
kukorica (1 kis konzerv)
olaj
só, bors, szerecsendió, pici citromlé
alaplé
sajt
3 tojás tojás
2 dl főzőtejszín



A kimért rizset (bő másfél deci) 1-2 ek-nyi forró olajon megfuttatom, majd felöntöm háromszoros mennyiségű alaplével és átkeverem. Fűszerezem: só, bors, kevéske reszelt szerecsendió és hozzáteszek egy tk-nyi citromlevet. Kis lángon, félrebillentett fedő alatt főzöm, ha muszáj megkevernem, akkor villával és óvatosan, hogy minnél kevésbé törjön össze a rizs.
A hagymát nagyobb kockákra vágom, a póréhagymát félcentis karikákra, fehér és zöld részét egyaránt. 2-3 ek-nyi forró olajra dobom és aranyszínűre üvegesítem.
Közben feldarabolom a paprikákat, a gombát, mindkettőt nagyobb kockákra.



A megüvegesített hagymákra teszem az áttört fokhagymát, a felkockázott paprikát, és gyakori kevergetés mellett 1-2 percig együtt pirítom, majd rádobom a gombát is. Közepes-kis lángon, sokszor átkeverve pirítom, elpárologtatom a gomba levét.
A kukoricakonzervet hideg vízzel leöblítem, jól lecsöpögtetem és a hagymás-paprikás-gombás alaphoz teszem. Fűszerezem: só, bors.
Csak egészen kevéske alaplevet öntök hozzá és 4-5 percig együtt rotyogtatom, hogy a kukorica is puhuljon és az ízek összeérjenek.
Ha van kéznél maradék főtt, sült hús, felkockázom és a kukoricával együtt adom a többi zöldséghez. Darabka felkarikázott kolbásszal is nagyon finom, ha nincs maradék hús és nem csak zöldségesre akarom készíteni.



Egy tortaformát kivajazok (tepsibe is lehet sütni, így nem tortacikkekre szelve tálalom, de nagyobb kockára vágva) és több rétegben beleteszem a rizset és a zöldséges keveréket.



Két villával, hogy minnél kevésbé törjön a rizs, lazán összekeverem.



A tojásokat és a főzőtejszínt simára keverem, ízlés szerint sózom, borsózom (érdemes előtte megkóstolni a rizses-zöldséges keveréket, mennyi fűszert bír el a tojásos öntet), majd a tortaformában lapuló rizses-zöldséges egyvelegre öntöm.



Forró sütőben 15-20 percet sütöm, bőven megszórom reszelt sajttal és további 10 percre visszateszem.
Melegen is nagyon finom, igaz, ekkor nem lehet szépen szeletelni. Ha van türelmünk megvárni, hogy kihűjön, a tortaforma kikapcsolása után egyben marad és szeletekre vágva tálalhatom.
Sikere volt, annyira, hogy kamrában lapuló csenőmanók egy nap alatt szinte teljesen eltüntették a két ebédre szánt adagot (30 cm átmérőjű tortaforma).



Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

  1. Szia Garffyka!

    Ez a rizstorta nekem nagyon teccccik!
    Valószínű, hogy el is készítem, de kellene nekem is egy ilyen ügyes kukta a főzéshez. Nagyon édes Manókád, ahogy segédkezik, könnyű így finomságokat főzni!

    Dóri

    VálaszTörlés
  2. Dóri, nagyon szívesen látunk egy hétvégén közös sütés-főzéshez :-)

    VálaszTörlés
  3. Garffyka,
    jó az ötlet, a nagylányom egyik kedvence lesz!
    Manócska is jöhetne hozzánk, de tudom,őt nem adod:)

    VálaszTörlés