Oldalak

2009. febr. 12.

Rakott kelbimbó

Szerencsére Manó is, Manapó is szeretik a kelbimbót, nem úgy, mint az egyszervolt mesebeli maci az elveszett játékokból, akit már a gondolatától is hideg rázott. Nem is értem, hars zöld, üde, kemény állagú kis golyócskák, és nagyszerűen variálható levesnek, főzeléknek, köretnek, egytálételnek. Most éppen rakott kelbimbóvá alakult, darált hússal, tojásos-sajtos besamell mártással.

Rakott kelbimbó

hozzávalók

fél kg kelbimbó (fagyasztott vagy tisztított)
negyed kg darált hús
5-6 dl tej
sajt, reszelve
1 tojás
fűszerek: só, bors, fehérbors, szerecsendió
1 duci gerezd fokhagyma
1-2 ek liszt
kevéske margarin
eknyi olaj

A darált húst az evőkanálnyi forró olajon megpirítom és morzsásra keverem, sóval, frissen őrölt borssal és csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval fűszerezem. Ha kell, 1-2 evőkanálnyi vizet teszek hozzá, hogy ne legyen száraz, mire elkészül.
A kelbimbót enyhén sós vízben félpuhára főzöm, ez percek alatt megvan, sem a friss, sem a fagyasztott kelbimbót nem kell sokáig főzni.
Olvasztott margarinra szórom a lisztet, enyhén megpirítom, majd felöntöm a tejjel és habverővel simára keverem. A tejet, tapasztalatom szerint, egyszerre zúdítom a margarinon megforgatott lisztre, közben és utánna folyamatosan keverem, így nem lesz csomós. Ízesítem: só, fehérbors, picike szerecsendió és belenyomok 1 duci gerezd fokhagymát is. Félsűrűsödésig keverem, majd hozzáadom a reszelt sajtot, nagyjából egy maréknyit. A sajttal lehet játszani, lehet egy erőteljesebb ízű, füstölt vagy egy semlegesebb ízű sajt, de készítettem már diós sajttal is. Keverem, amíg a sajt elolvad, majd a tűzről lehúzva hozzáteszem a tojássárgát és simára dolgozom.
A tojásfehérjéből kemény habot verek és lazán a langyosra hűlt mártáshoz keverem.
Tűzálló tálat kikenek margarinnal, belerétegezem: kelbimbó, mártás, darált hús, mártás, kelbimbó, és a tetejét megszórom még egy kevéske reszelt sajttal.Nagyjából 15-20 percre, lefedve, forró sütőbe teszem, majd további 5 percet még ott hagyom, de már fedő nélkül.
Mikor ehetőre hűlt, szeletekre vágva, tejföllel tálalom.



Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése