Oldalak

2009. febr. 24.

Sodor sziget és lakói

Bár sokáig úgy tűnt, sikerül elkerülni, néhány hónapja betört hozzánk is a Thomas őrület.
Időnként valóban őrület, ugyanis a (túlságosan is) sok helyen felbukkanó, egyes számot viselő kék mozdony és társai - khm, bocsánat, barátai -, bár elméletileg ugyanazon licensz alapján készültek, valahogy mégsem mindig egyformák. Mondhatnám azt is, a gyártók, rajzfilmkészítők, gyerekújság rajzolók csupán következetlenségükben következetesek.
Két különböző rajzfilmcsatornán, ugyanazzal a kék vagonnal hol Thomas, hol Thomás néven találkozunk ... már várom, mikor lesz belőle Tamás. A Sodor szigeti állomást igazgató pocakos, hétköznap is frakkot viselő, kopasz úr, hol Kövér Igazgató, hol Kövér Ellenőr ... lesz még belőle Pocak Úr is. A sziget elnevezése sem egyértelmű, ugyanis a szinkronrendezők még véletlenül sem beszélgetnek egymással, így hol Sodor, hol Szodor sziget ... És igen, lehet, hogy egy felnőttnek mindez nem tűnik fel, de egy nem egészen két és féléves apróságnak bizony szemet szúr. Mint ahogyan az is, hogy ugyanazon mozdonyok ütközője, attól függően, hol találkozunk velük, néhol szögletes, máshol kerek ... sőt, időnként van rajtuk ablak, másszor viszont nemes egyszerűséggel eltűnik ugyanaz az ablak ... Szóval őrület.
Szerencsére Manóban a kreativitást adó gének nagyon jól keveredtek a képzelőerőt biztosítókkal, így általában egy-egy történetbe ágyazva megmagyarázza a felnőttek felületessége miatti eltéréseket.

Sorakozik otthon jópár Thomas könyv, kirakós, kifestő és vannak mozdonyok, vagonok is, természetesen nincs meg Sodor sziget összes lakója (ezt már csak azért is nehéz lenne abszolválni, mert az újságokban, rajzfilmekben átlagosan naponta! feltűnik egy-egy újabb delikvens).
Manónak (és a tőlünk kapott, kitűnő nevelésének is :-) hála, nem kell attól tartanunk, hogy heves követelőzés tör ki, ha egy-egy bevásárláskor a gyerekosztály felé járva elénk bukkan egy-egy újabb mozdony, vagy, otthon még nem lévő (legtöbbször igen borsos árú) kiegészítő.
Manapónak köszönhetően, házi Sodor szigetünk mégis egyre bővül. Így hát a kocsiszín és a vasútállomás mellé készült Gordon hegy - ami olyan magas, és olyan meredek, hogy csak a legerősebb mozdony, alias Gordon tud felkapaszkodni rajta segítség nélkül -, és pár napja szélmalom és víztorony is.

Mindegyik elengedhetetlen alkotórésze sok-sok szeretet, türelem, kreativitás,

valamint, ezek mellett:

Gordon hegy - papírmasé, festék

papírmasé, a hegy anyaga

egy felfordított tál, műanyag zacskóval leborítva, a forma

miután kitapasztottuk a hegyet, egy vonalzóval érdemes kialakítani a síneket (vonalzót lapjával, határozott mozdulattal a papírmaséba nyomkodjuk); nagyjából egy hét száradás következik

teljes száradás után vízfestékkel lefestjük, "foltosra", hiszen a hegyek amúgy sem egyöntetű zöldek, így élethűbb lesz :-); a sínpárat fekete filccel felfestjük; máris roboghatnak a vonatok fel s le a hegyről

víztorony
- karton, papírguriga, szívószál, festék, ragasztó

hogy a víztorony stabilan álljon, Manapó vastag kartonból talpat szabott; így a létrát is van hova letámasztani; a víztorony csövét egy szívószál adja; aki szomjas mozdony, mind idejöjjön!

szélmalom
- műanyag palack, rizs, műanyag lapkák, festék, ragasztó, műanyag pezsgősdugó

a szélmalom törzse egy harmadba vágott műanyag palack; a lapátjait egy, a műanyag üvegbe beledolgozott, pezsgősdugó tartja, így a lapátok forgathatóak (a dugóval együtt); hogy stabilan álljon, a kis fekete műanyag dobozkát Manapó rizzsel töltötte meg, majd talpat ragasztott rá; a molnár bácsi, miután szorgalmasan megöntözte a szélmalom oldalára felfuttatott borostyánt, az ajtón bemegy és kikukucskál a szélmalom ablakán :-)

a legnagyobb elismerés, Manó őszinte és vidám mosolya :-)

Pillanatképek egy vasútállomás melletti, jól felszerelt tanyáról :-)



1 megjegyzés:

  1. Miket észre nem vesz ez a kis Manócska:O
    Nálatok lassan már játékgyár is lesz Garffyka, nem is akármilyen.....olyan igazi, játszható játékokkal, nem csilivi műanyag kütyük...Ez az igazi! Mennyi energia és szeretet van ezekben az sk. játékokban! Csodás szülők vagytok!!!!!

    VálaszTörlés