Manó odavan a vonatokért. Mindenből lehet vonat. A reggeli rántottából és paprikából, az ebédre tálalt sűrű zöldségleves alkotórészeiből, de még az orrszíváshoz használatos kütyüből is.
Mozdonyok, vagonok, mindeniknek neve van s mindenik személyiség. Ami közös bennük, hogy csak szigorúan zárt alakzatban, mm pontosággal egymáshoz érve parkolhatnak. Sínek is vannak, "természetesen" a játékgyártóknak köszönhetően, még véletlenül sem illeszthetők össze más csomagból való vonatokkal - bár .., Manó könnyedén vette ezt az akadályt, s az a mozdony, amelyiknek a nyomtávja nem elég széles sínekhez, a sínek mellett robog, miközben vidáman fecsejészik a síneken ejjobogó kojjegával.
Ha elfáradnak, a vonatok a Manapó-gyártotta kocsiszínben pihenhetnek. S mostantól már nem kell megállás nélkül robogniuk az önmagába záródó síneken (vagy a szőnyeg széli csíkmintán, a járólap fúgázásán), hiszen készült számukra vasútállomás. Lokálpatriótákra jellemző módon, helyi vasútállomás - s ezzel városunk vasútforgalma is fellendülni látszik, hiszen nálunk egy óra alatt több vonat áll meg, s indul az állomásról, mint a valós életben egy egész nap alatt :-)
Megfázás
Randa dolog, senki nem szereti, felnőttnek is nyűg, hátha még a szenvedő alany egy akorka emberpalánta, mint Manó.
Szerencsére hősiesen küzd, literszámra issza a meleg, mézes-kakukkfüves hagymateát, a mézes tejet - tejet kétnaponta, a pár utcával odébb lakó Piros, Szarka, Zsófi és Zsuzsi tehenektől hozunk -, meg kejj töjölni baba ojját felkiáltással ötpercenként hozza a papírzsebkendőt és felnőtteket is megszégyenítő igyekezettel fújja kis nóziját.
Az éjszakák néha nyűgösek, csakúgy, mint az ebédet követő csendes pihenő-alvás utáni ébredés, ilyenkor még a csoki is keserű és semmi nem jó, úgy ahogy van, de ellenkezőleg sem lenne jó.
De a felsírós, pici baba korai hasfájós időszakra emlékeztető éjszakák véget érnek, a délutáni ébredések követte nem-szeretem hangulatot is elég hamar csilingelő kacagás követi.
Nózi gondokat tetézi, hogy köhög is. Csúnyán, mélyről, a köhögéstől kipirosodó arcocskával. Baba köhögött konstatálja nyugodt bölcsességgel, majd kis gondolkodás után hozzáteszi elmegyünk Kingadokinénihej, apa, anya elviszi babát dokinénihej, baba köhög, dokinéni nézze meg babát.
Azt hiszem érthető, szülői szívünk dagad a büszkeségtől, no persze nem azért, mert Manó megfázott (csak tudnám, hol, mikor), csupán azért, mert míg sok gyereket könyörgéssel, szülői szigorral is nehezen tud az összefogó teljes rokonság orvos elé citálni, Manónak azt volt nehéz elmagyarázni, hogy bizony hétvégén a dokinéni is pihen, nem dolgozik - Kingadokinéni kejjen fej, eleget pihent - ... de ő, Manó, még kettőt alszik és hétfőn máris mehetünk.
Mondókák és locsifecsi
Egyedem-begyedem, kis nyulacska, almafa, meglőtte, hamm, lecsücsülünk, zsupot kötött a hátára ...
Édeapa meséjen, tomaszosat, ajmafásat, kilányosat, jöfimajacosat!
Édeanya mondjon mesét, tomaszosat, kifiúsat, nyuszikásat, bocisat!
Kinyújtja maga elé két kis kezét, széttárja az ujjacskáit és vékonyka cérnahangon duruzsolja hüvekujjam almafa ement vadászni, mutatóujjam megjázta meglőtte, ... néha összekuszálja, hüvekujjam almafa, gyűjűsujjam megsütötte.
Régóta szerepjátékozik, azaz a napi eseményeket, a mondókákat, a meséket eljátsza a játékaival. Így tudtuk meg többek között, hogy Thomas nagyon szereti a mézes tejecskét, hogy a zsiráf lovagol a rénszarvason (a mostani morc-zord időben nem mentünk lovagolni, de amint a megfázás elmúlik és végre-végre tavaszidő lesz, meggyünk újra Szijevej paciho), Bobó víziló segít a rajzolásban, de főzni is szeret, és hogy csigabiga nagyon szereti a kis virágot, és mindketten szereti Manót, de nagyon.
Elmélyülten játszik, közben folyamatosan mondja, éppen mi történik, hangosan, félhangosan közvetít ... ajutómentőajutó Matuka ajutó ehúzza pijos Villámmekvin ajutót, jénszajvas minden füvet megeszi, jénszajvas nagyon éhes, Tobivonat doktojnénihez megy, Tobivonat köhög, kabjióajutó ovas babával, húsvétibéka ajszik baba betakajgatja, Pöjszivonat szénát eszik most éppen, nagyon finom szénát, jöfimajac megfüjdik, nagytomasz is megfüjdik a fajmon a tóban locspocslocspocs, jöfimajac vasvijjával eszi a szénát - ez ugye teljesen logikus, hiszen mi is eszünk villával, ráadásul a rajzon a szénaboglya tetejére rajzoltak egy vasvillát ... ergo, a szénát vasvillával esszük.
Pilincka vékony cérnahangon énekelget ... cifja pajota, zöld az ablaka, gyeje kitetubajózsa ... aztán hirtelen csatakiáltásba vált át ... váj a viola!!!
Hozzánk minden étel valahonnan érkezik, valaki küldte. A reggeli májkrémes kenyeret például Max bácsi küldte, és a májkrém sem akármilyen, de Max bácsi készítette mártogatós, ráadásul a kenyeret Zsuzsi mama sütötte ... valahogy így Maxbácsi megfőzte májkjémet babának, elvitte ájjomásra, pöjszivonat elhozta, bejti busz jobogott postája, postásnéni ejhozta babának, édeapa kivette postajádábó, édeapa megcsináta babának jeggelije ... édeanya megeszi ... folytatja huncut kis mosollyal és már nyújtja is a májkrémes kenyérkatonát.
Ha megyünk valahova általában az utolsó pillanatban a fürdőszobai tükör előtt némi fekete szemhéjtus, szempillaspirál segítségével gyors-sminkelek. Anya mit csináj? érdeklődik Manó, én pedig felelem 'készülődöm'.
Pár napja kapott, a már meglévő állatai mellé, egy ló családot. Anyaló, azaz kanca, apaló, azaz csődör és babaló, azaz kiscsikó. A kancát és a csődört elég nehéz megkülönböztetni egymástól, szerencsére a kancának 'kihúzták' a szemhéját, valóban olyan, mintha fekete tussal lenne kifestve. Ez volt a támpont, magyaráztuk Manónak, hogy a kanca tudta, jönnek hozzá ajándékba és készülődött, s az a ló az anyaló, amelyiknek ilyen szépen kifestették a szemét.
Manó térül-fordul, egyszercsak elpakolja a lovait mondván pacik bementek füjdőszobába ... készüjődnek ... jönnek babáho ajándékba ... készüjődnek.
A NL-ban időnként, szóróanyagként mogyorónyi arckrémes csomagocskák vannak. Manó ezeket rendszeresen baba kéjemszépen elkunyerálja ... egy ideig csak gyűltek, s mintha gondosan számontartotta volna őket.
'Gyere Manó, megyünk a kisboltba.' Pijjanat jön baba, csak bekjémezi magát ... leült a hokkedlijére, a kis arckrémes zacskót lapjával végighúzta az arcocskáján, akkurátusan, jobbról is, balról is, felpattant és már robogott is cipőt húzni ... baba bekjémezte magát, mehetünk!
A "miért" korszak helyett/előtt jónéhány hónapja "mit tud, mit csinál", "mi a neve, hogy hívják", "ki küldte, ki készítette" korszakok vannak, egyszerre, egyidőben. Olvasunk, Manó elragadtatással lapozza a könyvet, hirtelen megáll egy képnél majd a következő félórában az alábbi párbeszéd zajlik:
Neki mija neve? Hogy hívják?
Manó, ő kispéterbéla, emlékszel?, tegnap is olvastuk ezt a mesét.
Neki mija neve? Hogy hívják?
Manóka, ő kispéterbéla, a kisfiú, aki nagyapóval elmegy az erdőbe fáért.
Neki mija neve? Hogy hívják kisfiút?
Kispéterbéla.
Ez így meg jópár percig. A sokadik kérdés után taktikát váltunk.
Hogy hívják kisfiút?
Hmm, látod Manó, elfelejtettem. Nem emlékszem, hogy hívják. Te tudod, Manó?
Tetudodmanó? - hangzik, mintegy visszhangként ... majd ... hogy hívják? mi a neve? ... kispétejbéja ... kicsoda kispétejbéja? mit csinál?
Nos, bevallom, mikor egy ehhez hasonló párbeszéd már pontosan hatszázhetvennegyedszer hangzik el ... hát igen ... kissé elveszítjük a türelmünk és megpróbálunk kibuvókat keresni a válasz alól, esetleg keresztkérdésekbe, -válaszokba menekülünk, és kispéterbélát nyugodt lélekkel 'lemarcsikázzuk', az ilyen próbálkozásokat Manó vidám csalafinta mosollyal jutalmazza.
Kakukktojásosat játszunk. Édesapjával kezdték el a játékot, Manapó angyali türelemmel magyarázta el, mi alapján választjuk ki a kakukktojást, hogy a kakukktojásos játékok egymás között nem átjárhatók. Néha egészen furcsa, Manó logikával, közelíti meg a kakukktojást, de a maga kis szemszögéből általában helytálló. Nemrég reggelizés közben, két korty tej között komolyan kijelentette édeanya kakukktojás ... A 'Manó, miért vagyok én kakukktojás?' kérdésre teljesen logikusan érvelt ... mejt édeapa fiú, baba fiú, édeanya jány.
Táncol. Zümmög-dúdolgat-énekel és Rongyit, vagy rénszarvast, vagy Bobót, vagy az épp aktuális plüssöt szorosan magához ölelve forog. Úgy fél percig. Aztán hirtelen lehuppan, csodálkozó arcocskával körbenéz és tágra nyílt szemekkel kérdi édesapjától mit csináj a szoba?
2 megjegyzés:
Mit is mondhatnék? Megzabálom ezt a kisfiút, annyira édes :-) Teljesen beleéltem magam a helyzetekbe, ahogy olvastam :-)
Cuppantom!
Újat nem tudok én sem, csak mint Viki!!!Édes,imádnivaló Manócska!!!!!
Jó ám leírni, mert minden mondat nem marad meg benned pl. 20 év múlva-nagy kincs lesz ez a kis napló!!!
Megjegyzés küldése