Hajnali konyhamesék ... / 1

... avagy kekszek a kamrából (tekintettel az étteremalakításra és a lassan vége felé közeledő kenyérsütő versenyes szavazásra).

Időnként (gyakran) éjjel vagy hajnalban kap el az alkotási láz (vagy akkor van rá idő). Mármint a gasztro alkotási ihlet cuppant homlokon. Ilyenkor, ha tevékenységem viszonylag zajtalan - szeletelés, zöldség aprítás, pucolás, gyúrás -, nyugodt szívvel veszem birtokba a konyhám. Igen ám, de némelykor keverni-kavarni kell és bizony a mai modern világban kihasználom a lehetőségeket és kis konyhai robotomat csatasorba állítom. De akkor már nem nesztelen a neszezésem ... és Manó vagy Manapó felébredhet, azt meg mégsem várhatom el, hogy az én baglyoskodásom miatt ők se pihenjenek. Így hát bevonulok a kamrába robotgépestől, tálastól, hozzávalóstól és csukott ajtó mögött keverek-kavarok-hangoskodok. Tekintettel arrra, hogy a kamrában nincs konyha(kamra?!)pult, ez a művelet könnyű, ha mondjuk vajat kell cukorral habosra keverni: egyik kezemben az edényke, másikban a robotgép, mehet a zajongás. Nehezített körülmény esete forog fenn, ha pl tojásfehérjéhez kell lassan adagolni a cukrot, miközben kemény habbá keverem, tudom, hiányosság, de ilyenkor sem sikerül kinövesztenem a harmadik, negyedik kezem. Abszolút kihívást jelent, ha kanalanként szitálni szeretném a lisztet a folyamatosan kevert masszához. De hát nem is én lennék, ha nem találnám fel magam; ad-hoc kamrapult lesz a konyhai bárszékből, mindössze egy konyharuhával kell letakarnom, máris ráállíthatom a keverőtálat, s bár kissé ingatag, legalább egy fél kezem felszabadul, lisztet kanalazni és szitálni.

Pár napja játszom a kekszsütés gondolatával, s ez ma hajnalban csúcsosodott megvalósulássá. Természetesen a spájszban kevertem-kavartam, a konyhából mindössze a zabpelyhes-kesudiós és a csokis-narancsos keksz mámorító illata "hallatszott".
Először a csokis keksz tésztájával foglalkoztam, ugyanis a masszának egy óra hűtés kell, hogy kiheverje az összekeverés megpróbáltatásait. Amíg a csokis pihent, pikk-pakk összekevertem, igen, a kamrában, a zabpelyhes keksz tésztáját, s mire ennek sütésével végeztem, már vehettem is ki a csokisat, szintén sütési célzattal.
A csokis keksz receptjét Doctor Peppernél találtam, ezúton is köszönöm. Itt-ott kicsit változtattam, kivettem, beletettem, nagyon kapós lett.



Csokis keksz kesudióval, naranccsal

hozzávalók

28 dkg étcsoki
10 dkg vaj
3 tojás
18 dkg cukor
10 dkg liszt
fél tk sütőpor
csipet só
4 dkg kesudió (elbírt volna többet is, nem volt türelmem aprítani)
1 mk reszelt narancshéj (nekem cukorral eltett narancshéjam van, durván egy friss narancs héjának megfelelő mennyiség; legközelebb ebből is dupláját teszem)

Az étcsokit felolvasztom, beleteszem a kicsit összevágott vajat és simára, krémesre keverem.
A tojásokat habosra, fehérre dolgozom a cukorral, majd hozzáteszem a sütőporral elkevert lisztet, a csipet sót, a vajas-csokis krémet, a narancshéjat és a kesudiót. Összekeverem és lefedve egy órára hűtőbe teszem.
Sütőpapíros tepsit készítek, kettőt, nagyot; illetve nekem csak egy nagyméretű tepsim van, ezért még anno kitaláltam, hogy ha két sütőpapírt teszek a sütőrácsra, tökéletesen tudok rajta aprósütit készíteni (egy papír nem elég kemény, nagyon rácsos lenne az aprósüti alja).
Amíg a ler felmelegszik, 180-190 fok, két, időnként picit benedvesített kiskanál segítségével diónyi gombóckákat adagolok, egymástól tisztes távolságra (4-5 cm). Nem lapítom le őket, mert a forró sütőben önként és dalolva-illatozva elterülnek és szép, kissé szabálytalanul kerek kekszekké sülnek, 12 perc alatt. Légkeveréses sütőbe lehet egyszerre két tepsit (sütőlemezt) tenni, hamar kisül. Pár percet hűlni hagyom, aztán éles késsel alájuk nyúlok és felveszem a még meleg sütőpapírról.
Teljes kihűlés után, fémdobozban, gondolom ..., sokáig elállna ... ha maradna ... igen erősen kételkedem benne, hogy a mienké megéri az estét.



Jó étvágyat!

Szószedett:
ler - sütő