Hétvégére

Annyira, de annyira jó lenne már igazi tavasz illatot érezni, mondjuk, több napon keresztül, mert mostanában, étteremalakítás ide vagy oda, 1-2 napig napsütés, madárcsicsergés, utánna azonban menthetetlenül eső, lehűlés, erős szél jön.
Gondoltam, becsempészek némi friss zöld ízt a hétvégi ebédünkhöz, s most nem leves, hanem főétel formájában. Így lett töltike a második fogás. Levesnek Manapó egyik nagy kedvencét, sárgaborsó krémlevest terveztem, jó sűrűre hagyva. Bár úgy éreztem, hogy a töltike befejező műveleténél kicsit megborult a kezemben a rántás, úgy tűnik mégsem, mert Manapó is, Manó is lelkesen ették, hatalmas adagot.

A töltike, amennyire tudom, ebben a formájában klasszikus erdélyi étel, errefelé viszonylag kevesen ismerik. Általában a görög szőlőlevélbe töltött mazsolás hússal azonosítják, de elég nagy az eltérés a két íz között. Míg a görögöknél a mazsolával és kifejezetten sok rizzsel, de kevés hússal készül és általában hidegen tálalják, addig az erdélyi töltikében sok hús, kevés rizs van, egyáltalán nem édes és főételként eszik.
Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy van sok friss, zsenge szőlőlevél a konyhában, kamrában, akkor klasszikus töltikét főzhetünk. De szőlőlevél híján sem kell feladni, zsenge karalábélevélből vagy friss martilapuból is lehet böngyörgetni és az aprójához egy kis sóska kerül.
Mi töltikének ismerjük - egyrészt azért a becéző forma, mert a töltelékek aranyosan picurkák, szinte egy-két falatnyiak, szemben a töltöttkáposzta ducibb töltelékeivel, másrészt friss, tavaszi, zöld íze miatt kapta a töltike nevet.

A halványnarancsosba hajló, pikáns sárgaborsó krémleveshez színében is illet az erőteljesen zöld, üde töltike.



Jó étvágyat!