Oldalak

2009. máj. 7.

Iroda süti

étteremalakítás

A sütinek és az irodának annyi köze van egymáshoz, hogy kollegáknak sült és az irodában ették meg. Szóval amolyan madárlátta irodai süti, mert utazott nagyjából 40 km-t otthonról.

Tulajdonképpen két sütit boronáltam össze, plusz egy kis gyümölcs és kreativitás és máris készen illatoznak a mákmorzsás csupa túrós tortácskák.

Az egyik alkotósüti Andi aljanélküli túrósa. Ezt annyiban bolondítottam meg, hogy vékonyra szeletelt hámozott almával raktam ki a tortácskák tetejét és a tejfölös-tojásos réteget lehagytam. A másik alapsüti a mákmorzsás szilvás torta, illetve erről csak a mákmorzsa.
Recept itt, ezt az adagot készítettem, de szilva hiányában almával.

A formát az alkalom hozta, ugyanis mákorzsás csupa túrós sütöttem már, de akkor normál tepsiben, míg most elpepecseltem kicsit, amíg a formákat vajaztam, liszteztem, kanalanként belemértem a túrós részt, almát kanyaríntottam a tetejükre, majd megszórtam bőven mákmorzsával.
Legközelebb, mikor ilyet és így sütök, a formácskákba sütőpapírt teszek majd, akkor mindenik tortácskát szépen és egyben ki tudom majd emelni, sütés után, tálalás előtt.

Az irodába hozott csupa túrós, mákmorzsás süti pillanatok alatt elfogyott, kollegáim pedig megígérték, megtartanak, csak süssek és szállítsak még sok-sok sütit.



Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

  1. Azt elhiszem, hogy megtartanak :-))) Isteni fini lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Kincs egy ilyen kolléga!
    Nagyon helyes pici torták lettek!Még szebb így, mint nagyban!!!
    Hmmmm, a mákmorzsa meg ropog:))))Imádom!

    VálaszTörlés
  3. De jó dolguk volt a kollégáidnak:)

    VálaszTörlés
  4. ha nekem ilyen kolleginám lehetne.....:)

    VálaszTörlés