Döbbenet, szomorúság és piros szalag

Ez azon igen ritka alkalmak egyike, mikor nagyon nehezen és csak akadozva tudtam bármit is mondani.
Amint nyilvánosságra hozták és hírpoltára felkerült, elolvastam A döntést. A bölcs (?), megfontolt (?), jól átgondolt (?) döntést.
Tudom, kell a változatosság, kellenek az új dolgok, hiszen a világ attól halad előre.
De muszáj ezt olyan formában megtenni, hogy eközben emberek millióinak okoznak mélységes csalódást, fájdalmat, dühöt, szomorúságot?

Valahol mélyen, sajnálom annak a két rádiónak a műsorvezetőit, akik november 19-én reggel a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciáin kezdenek. Ők, a műsorvezetők, valószínüleg csak kis emberek, de valószínüleg rajtuk (is) csattanni fog az a bizonyos ostor.

Nem mondom, hogy Bumeráng vagy Sláger Rádió fanatikus voltam, eltekertem más adóra, ha az adott zeneszám nem tetszett. De ha egy-két napig valamiért nem tudtam hallgatni - főleg a Bumerángot - hiányérzetem és elvonási tüneteim voltak.
Több, mint csak egy rádió, jóval több.
Reggelente, vezetés, dugóban araszolás, autópályán száguldozás (khmm :) közben volt, hogy dőltem a nevetéstől, volt, hogy a kormányt harapdáltam mérgemben, mert nem én lettem a játékra visszahívott, volt, hogy irodai csiniben ültömben "tomboltam", ha olyan zene szólt, volt, hogy pityeregve hallgattam, ha szomorú, szívhezszóló témát pengettek.
Ezt most egyetlen tollvonással elveszik. Tőlem. És még 2.999.999 embertől.

Hé, magasságos ortt! Bennünket, kis embereket, nem kérdeztetek! A mi véleményünk valóban ennyire nem számít? A mi fejünkre valóban ennyire magasról és nemtörődöm módon rá lehet pottyantani?
Szeretném remélni, hogy nem.

Bumeráng és Sláger Rádió, köszönöm, hogy voltatok, vagytok! Szívből remélem, november 19-én sem kell múlt időben beszélnünk Rólatok. Nélkületek a karácsonyi készülődés sem lenne az igazi.

A többit, ami bennem van, az internet sem bírná el ...