Oldalak

2009. okt. 29.

Döbbenet, szomorúság és piros szalag

Ez azon igen ritka alkalmak egyike, mikor nagyon nehezen és csak akadozva tudtam bármit is mondani.
Amint nyilvánosságra hozták és hírpoltára felkerült, elolvastam A döntést. A bölcs (?), megfontolt (?), jól átgondolt (?) döntést.
Tudom, kell a változatosság, kellenek az új dolgok, hiszen a világ attól halad előre.
De muszáj ezt olyan formában megtenni, hogy eközben emberek millióinak okoznak mélységes csalódást, fájdalmat, dühöt, szomorúságot?

Valahol mélyen, sajnálom annak a két rádiónak a műsorvezetőit, akik november 19-én reggel a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciáin kezdenek. Ők, a műsorvezetők, valószínüleg csak kis emberek, de valószínüleg rajtuk (is) csattanni fog az a bizonyos ostor.

Nem mondom, hogy Bumeráng vagy Sláger Rádió fanatikus voltam, eltekertem más adóra, ha az adott zeneszám nem tetszett. De ha egy-két napig valamiért nem tudtam hallgatni - főleg a Bumerángot - hiányérzetem és elvonási tüneteim voltak.
Több, mint csak egy rádió, jóval több.
Reggelente, vezetés, dugóban araszolás, autópályán száguldozás (khmm :) közben volt, hogy dőltem a nevetéstől, volt, hogy a kormányt harapdáltam mérgemben, mert nem én lettem a játékra visszahívott, volt, hogy irodai csiniben ültömben "tomboltam", ha olyan zene szólt, volt, hogy pityeregve hallgattam, ha szomorú, szívhezszóló témát pengettek.
Ezt most egyetlen tollvonással elveszik. Tőlem. És még 2.999.999 embertől.

Hé, magasságos ortt! Bennünket, kis embereket, nem kérdeztetek! A mi véleményünk valóban ennyire nem számít? A mi fejünkre valóban ennyire magasról és nemtörődöm módon rá lehet pottyantani?
Szeretném remélni, hogy nem.

Bumeráng és Sláger Rádió, köszönöm, hogy voltatok, vagytok! Szívből remélem, november 19-én sem kell múlt időben beszélnünk Rólatok. Nélkületek a karácsonyi készülődés sem lenne az igazi.



A többit, ami bennem van, az internet sem bírná el ...

34 megjegyzés:

  1. Valamikor írtam, hogy minden évben végig kellett bőgnöm a karácsonyi slágerangyal bejátszásokat.
    Nem hinném, hogy ennyi volt, szerintem most van három hét, hogy igenis változzon a világ! Végre, legyen úgy, ahogy a többség akarja, és ne úgy, ahogy 8 ember, aki ki tudja miért, milyen elvárásoknak megfelelve döntött így...
    Azt hiszem, hogy tovább mutat ez a dolog, mint ahogy mi gondoljuk...

    VálaszTörlés
  2. Szepy, szerintem is sokkal tovább mutat, csak mi innen, lentről, talán soha nem láthatunk bele a magas körök lapjaiba ... sajnos.
    A slágerangyalos bejátszásokon én is pityeregtem, főleg mikor ahhoz a családhoz mentek, akiket én is ismertem és írtam róluk a slágerangyalnak.

    VálaszTörlés
  3. Mit szólnál, ha kitennék valami jelet a blogra, egy logót, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet rá???
    És azt visszavezetnénk a Sláger oldalára, a magyarázatra???

    VálaszTörlés
  4. Ez a dolog tényleg tovább mutat, mint a legtöbben gondoljuk.
    Azt hisszük, hogy a kereskedelmi adók azért vannak, hogy szórakoztassanak, kiszolgáljanak. A szomorú valóság az, hogy ez színtiszta üzlet, ha jól csinálják, jól jövedelmező vállalkozás. Ennek pedig a játékszabályai olyanok, hogy mindenki meghatározott időre kap jogot a nemzeti frekvenciakincs egy darabjának a használatára. Ugyanúgy, ahogy sok vezetői megbízás is meghatározott időre szól, ami után újra meg kell pályázni (adott esetben a saját állást), itt is lejárt a koncessziós idő. megvolt a pályázat és mások ajánlata jobbnak találtatott.
    Afelől persze kétségem nincsen, hogy komoly politikai erők működtek a háttérben, ugyanúgy, ahogy annál a pályázatnál is működtek, amikor ezek a csapatok kaptak frekvenciahasználati lehetőséget.
    Tudom az sem vigasz, hogy ezentúl ugyanezen frekvenciák használatáért több bevétele keletkezik az államnak, ami elvileg azt jelenti, hogy több hasznos célra jut, vagy kevesebbet kell beszedni az adózóktól, mégy egyszer: elvileg :-(
    Lesz egy váltás, amit bánatot okoz azoknak, akik ezeket szerették, és megkönnyebbülést azoknak, akik utálták. Ennyi történt, és a világ megy tovább. Bocs, nem akartam én senki érzékenységét frissiben birizgálni, csak néhány szempontot írtam, az érintett adókból folyó hangulatkeltés helyett.

    VálaszTörlés
  5. A Sláger angyalon én is mindig sírdogáltam :-(


    És amikor jött szembe egy autó, amiben a sofőr-utas velem egyszerre röhögött teli pofával, akkor tudtuk, hogy a Bumeráng szólhat ott is!


    Döbbent vagyok és szomorú.


    Bocsi mondta reggel, hogy igen persze, lehet itt tüntetni, felvonulni, demonstrálni, stb. A vietnami háborúnak sem azért lett vége, mert tüntettek és zavargások voltak. Egyszerűen le vagyunk tojva.

    VálaszTörlés
  6. most biztos nem leszek népszerű, de én egyik rádiót sem bírtam hallgatni, a boros-bocskor duótól pedig feláll a (nemlétező) szőr a hátamon. és a zene, amit az említett két adón (és a juventoson is) adnak szerintem kimeríti a rémes fogalmát.
    úgyhogy részemről örülök.
    persze az lenne a jó, ha változatosság lenne a rádiókban, és midnenki megtalálná amit szeret, de a "rétegeknek" szóló rádiók sokszor nem foghatóak országszerte.
    amig a petőfiből nem lett mr2 nekem nem volt opció a kocsiban a rádió, mindig be keleltt rakni 6-8 cd-t, hogy legyen mit hallgatni.

    VálaszTörlés
  7. Csatlakozom Garffyka, nekem is hiányozni fog a Sláger rádió.
    Ma már kevesen rádióznak úgy, mint régen az áááántik világban: szép komótosan nekikészülődve egy csésze teával a feltétlenül meghallgatandó rádióműsorhoz.
    Háttérrádiózásra pedig, bármilyen tevékenység mellé, kimondottan káprázatosan működött a Sláger.

    VálaszTörlés
  8. Én soha nem hallgattam egyiket sem, nem az én műfajom, de gusztustalan bunkóság örülni neki, hogy eltűnnek. Ha nem hallgatod, nem mindegy? Vagy azt hiszed, a helyükre kerülőket majd lehet szeretni? Hahaha.

    VálaszTörlés
  9. SZEPY - a piros szalag a jel; Bumerángos-Slágeres hallgatók kezdeményzeték, hogy mindenki, aki szereti őket, akiknek hiányozni fog, akiket felháborít a döntés, tegyen ki piros szalagot (a Danubius rádió oldaláról pedig kéket).

    JÓKAJA - az őszinteség nem sértő.
    Az állami bevételekről annyit, hogy az üzleti tervekben elsősorban % formában kellett 'nevesíteni' a felajánlásokat, nem pedig forintosítva. Egy jó bevételű/nyereségű cég esetében 5% lehet jelentősen több, mint egy induló cég esetében 50% ...
    Igen, tudom, hogy annyi minden más, ez is üzlet. De azt azért kétségbe vonom, hogy a Bumerángosoknak a számok pörögtek a szemük előtt, mikor reggelente marháskodtak, vagy, hogy a zenei szerkesztőket csak a bevétel/nyereség motiválta, mikor összeállították a zenei műsort.
    Az, hogy ugyenezen frekvenciák használatáért ezentúl több bévetele keletkezik az államnak, hát, ez majd eldől. Úgy gondolom, a csodák ideje lejárt, Óz és Merlin az örök vadászmezőkön varázsolgatnak, és hát teljesíthetetlen üzleti tervet is össze lehet rakni, meg reálisat is.
    Tény, ahogy írtad, a világ megy tovább, a Föld sem fog megállni forgásában, és valószínüleg a döntést hozókon sem fog semmi átok megülni.
    Csak kár, hogy megint és újra és még mindig olyan döntés született, ami csupán félmaréknyinak kedvez, de az emberek jelentős részénél megdöbbenést és bánatot vált ki.

    Személy szerint jobban hiszek független szakértőknek, mint politikusoknak ... az utóbbiak szerint nem tudnak több szabad frekvenciát használhatóvá tenni ... előbbiek szerint (függtlen szakértők, nem egy, nem kettő) csak hozzállás, gazdálkodás és akarat kérdése. Na, meg a mohóságot kicsit hátrébb kellene szorítani.

    LILLA - egyetértek azzal, amit Benenn írt ... ha te nem szeretted egyiket sem, és személy szerint neked mindegy, hogy mi a döntés ... nem kicsit gusztustalanság örülni más bánatának.

    Persze, teret kell adni az újnak, a másnak - de lehet ezt tenni a békés egymás mellett élés jegyében is, nem kell feltétlenül legyilkolni az egyiket, hogy a másik élhessen ...

    CAT - bevallom :), én sem így hallgattam, szép komótosan, öblös fotelban vagy karosszékben ücsörögve ... de a reggeli rohanásokban, a végeláthatatlan dugókban, este hazafele menet, esti sütés-főzés vagy takarítás közben. És nem feltétlenül hallgattam feszült figyelemmel, de jó volt tudni, hogy ott vannak, ha hallgatni akarom.

    Na, ezt a döntési, választási szabadságot kurították meg ... hogy azt hallgathassam, amit szeretek.

    VálaszTörlés
  10. Nekem a piros szalaggal csak az a gondom, hogy az a HIV jele is...
    És nem akarnám most,hogy keverjék a szezont a fazonnal...

    VálaszTörlés
  11. Garffyka, teljesen igazad van, amit a frekvenciagazdálkodás lehetőségeiről írtál, csak nem akartam még hosszabban locsogni.

    Azért az szomorúan jelenség értékű, hogy két (kommunikációs) cég, amik eddig ugyan egymás konkurensei voltak, most viszont egyformán vesztesei egy döntésnek, még ilyenkor sem képes egymással kommunikálni, kiegyezni, és inkább megosztja a rádióhallgatókat, hogy válasszanak szalag színt, aszerint melyik adót szerették. Akik pedig mindkettőt hallgatták, azok tapétázzák ki a gallérjukat?

    VálaszTörlés
  12. nem kárörvendésből írtam,azt amit hanem hogy rámutassak van ellentábor is, nem csak a gonosz politikusok vették el tőletek a rádiótokat. de mindegy.

    szepy a hivnél az is kell hozzá hogy olyan alakúra van hajtva a szalag amilyenre :-)
    egyébként elég sok színből választhattak volna tudtommal csak a piros mega rózsaszín "foglalt"

    VálaszTörlés
  13. Én felváltva szoktam hallgatni a Slágert és a Danubiust. Mindkettőt sajnálom.....Hogy egyik sem lett volna hallgatható? Hát, ezt azért nem hinném, annak ellenére, hogy a férjem is szereti az MR 2-t, de ettől még nem örül a többi megszűnésének!!!Ezt én is gusztustalannak tartom határozottan!!!!
    Mellesleg több millió ember meg igenis hallgatta, nekik hiányozni fog. Ez azért valamennyit csak számít? Mindenki nem kell, hogy alternatív zenéket hallgasson...Szabad választás lehetősége, ez szűnik meg ezen a ponton.
    Ha, megtaláltátok a megfelelő logót-légyszi, szóljatok én is kirakom!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. ja és nem midnegy mi a döntés mert dolgoztam olyan irodában ahol egész délelőtt a bumeráng ment és baromira zavart, és amindig minden fodrásznál a sláger szól(t).

    VálaszTörlés
  15. Jókaja,
    akkor én pl. tapétázzak?:DDD

    VálaszTörlés
  16. Lilla,
    ezek szerint a többieket meg nagyon nem zavarta. Sőt. Szerették....Valószínű azért ezt hallgatták.

    VálaszTörlés
  17. generációs szakadék volt köztünk...

    VálaszTörlés
  18. JÓKAJA, pont hogy nem megosztás.
    A Danubius műsorvezetőknek (egylőre) nem szabad kommentálni az eseményeket, tehát ők (majdnem) úgy vezettek műsort, mintha semmi nem történt volna. Ugyanakkor, volt nem egy betelefonáló a Slágerbe, aki mondta, hogy ő Danubius-t is hallgat és kiteszi mindkét szalagot, pirosat is, kéket is. A Bumerángosok meg felhívták a Danubius műsorvezetőket élőben és egymás vállán elkeseregték a bánatukat. Szóval, pont, hogy nem megosztó.

    LILLA, egy dolgot nem értek, ha neked mindegy volt, mert egyiket sem hallgattad, mi alapján képviseled az ellentárbort? Ha egyiket sem hallgattad, nem mindegy neked, hogy megszűnt-e vagy sem? Miért jó annak örülni, ha a szomszéd tehene megdöglik, ha te úgyis városon laksz és utálod a tehéntejet?
    A fodrászt meg lehet kérni, hogy kapcsoljon máshova és általában a rádióhallgató munkatársak is emberek, akikkel normális hangon meg lehet beszélni, hogy halkítsák le, hallgassák fülhallgatóval, stb.

    SZEPY, kicsit csalok :), munka közben ugrálok ide, dolgozom egy piros masnin, és egy kéken is :)

    TRIN, ha nagyon tapétáznál ... gyere hozzánk is :)

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  21. Nem szoktam, a nézeteltéréses beírásokhoz szólni, de most kinyílt a bicska a zsebemben.
    Egy pofátlan "névtelen", akinek anyi vér sincs a pucájában, hogy felvállalja saját magát és a véleményét!
    Hogy van bátorsága más blogjában bárkit is sértegetni??!
    Ez a fenti véleménycsere nem személyekről szólt.
    Talán maradj meg a saját környezetedben, ahol az a módi, hogy névtelenül szokás szemétkedni.

    VálaszTörlés
  22. DÓRI, Trinity nevében is köszönöm.
    Kedves Névtelen kommentelő hozzászólása eljuttatva a neki megfelelő helyre ... kuka.

    VálaszTörlés
  23. Ja, értem, hogy generációs szakadék...
    Ez érdekes, mert a 21 meg 17 éves lányaim által hallgatott zenéket is szeretem és hallgatom, de ők mégsem akarják betiltani a Slágerrádiót. Biztosan bennük van a hiba....
    Azért a nem 20 éveseknek is szabad még rádiót hallgatni esetleg????Mert engem cseppet sem zavarnak pl. az alternatívok, sőt, némelyiket szeretem is.

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!
    Én is hallgattam mind a két rádiót, de kb 20-30 perc múlva muszáj voltam kikapcsolni, még a csend is jobb volt náluk. Ugyanazok a zenék unos-untalan, azok a bárgyú viccek, stb. A szinvonal egyenlő a Mónika show-val. Bevallom, én örülök hogy eltűnnek. De nem vagyon benne biztos, hogy egy jobb csatorna fog indulni helyettük. Pedig lenne rá igény.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  27. MARCSI, gondolo, nem hallottál még a békés egymás mellett élés gondolatáról ... úgy is szokták mondani, élni és élni hagyni.
    Volt, sőt eztán is lesz választási lehetőséged: nem tetszik? elkapcsoltál. Ennyi. Ha jól tudom senki háta mögött nem álltak, hogy kötelező hallgatni.

    Én sem rajongok egyik kereskedelmi TV-ért, de a közszolgálatiért sem kifejezetten, de azért nem gyújtanék örömtüzeket, ha letiltanák őket, mert pl nem venném szívemre-lelkemre annak a nagyon sok embernek a bánatát, akiknek örömet szerzett, akiknek szórakozás.

    Szerintem próbálgasd: élni és élni hagyni ... nem olyan nehéz ez ... csak nem kell örömködni más bánatán, szomorúságán.

    VálaszTörlés
  28. Kedves és önmagát büszkén, emelt fővel vállaló Névtelen! Azt hívják demokráciának, mikor szabadon eldönthetem, kit engedek be a saját portámra, saját házamba, kinek a véleményét hallgatom meg, s kiére adok.
    Nos, ez az én blogom és ha tetszik, ha nem, én döntöm el, hogy kit engedek be, s kinek a véleményére mennyit adok.
    Lásd, nem teszek mást, mint gyakorlom a demokráciát.
    Puszillak :)

    VálaszTörlés
  29. Én nagyon sokat hallgattam,és még hallgatnám is a Slágert.Lehet,hogy maradi vagyok,de ezek még hallgatható zenék,amit játszottak,én inkább ezeket hallgatnám,mint a mai "ütök egy vashordót kalapáccsal"förmedvényeket.
    A Bochkort kifejezettenn szeretem,végre egy műsorvezető,aki tájékozott,tud normálisan ,érthetően beszélni,és van véleménye.Jó néha,kicsit túl lőnnek a célon,de a mai szolidáris hallgatói vélemények csak nem hazudnak,lehet érezni mennyien szeretik őket.
    Én nagyon sajnálom,hogy ott,ahol állítólag demokrácia van,nincs senki,aki kiálljon mellettük,és hagyja,hogy semmibe véve ennyi véleményt megszűnjön az egész.
    Ez a mi bajunk,ami jól működik tönkre kell tenni.
    Remélem találnak valami lehetőséget,és tudjuk még hallgatni őket.((:

    VálaszTörlés
  30. Most hallom,hogy lemondott az ORTT elnöke,mert igazságtalannak tarotta a döntést!!
    Ez szép volt!!!

    VálaszTörlés
  31. BRIGITTA, igen szép volt ... a bökkenő "csupán" az, hogy a pályázatot ő szövegezte ... a kiskapukkal együtt ...

    VálaszTörlés
  32. Bocsi elmaradtak az idézőjelek,én is így értettem!!

    VálaszTörlés
  33. Bocsánat, hogy beleszólok, bár én nem vagyok kompetens az ügyben a zenék tetszenek ezeken az adókon, de a Bumerángot régebben szerettem, de egy idő után nekem már túl sokk volt amit műveltek. Rádiózni meg csak a kocsiban szoktam . Tiszteletben tartom, hogy vannak akiknek tetszik és elhiszem hogy nekik hiányozni fognak , csak azért másoltam ezt ide, hogy ha akarnak van megoldás , hogy továbbra is hallhatóak legyenek országosan. Remélem nem sértettelek meg. Üdv Krisztina /www.technet.hu/techtud/20091030/tenyleg_eltunhet_a_slager-danubius_paros_a_frekvenciak_nyomaban/ " Országos rádió, több frekvencián

    Országos szinten fogható frekvencia hiányában is lehet országos rádiót csinálni, amit több lokális adó megvásárlásával lehet elérni. Itthon így működik a Juventus és a körülbelül 50 százalékos lefedettséget elérő, 11 frekvencián működő Klubrádió is. Ez a lehetőség a kegyvesztett Danubius és Sláger számára is fennáll. Tehát ha akarnak, tudnak továbbra is országosan adni, nem kell együtt sírnunk velük."

    VálaszTörlés
  34. KRISZTINA, már száradnak a könnyeim :)
    Köszönöm a linket.
    Akár így, akár úgy, személy szerint remélem, még sokáig lesz Sláger és Bumeráng és Danubius.

    VálaszTörlés