Oldalak

2009. okt. 14.

Mátika

A mátika egy hirtelen felindulásból elkövetett, négykezes, hústalan főfogás, melynek létrejötte több körülmény szerencsés összeállásának is köszönhető.

1) Edit barátnőm mesélte - aki szintén gasztro-blogol, egyelőre zárt körben -, milyen töltelékkel készítette a töltött káposztát, mikor teljesen hústalanul főzött.
2) Hétvégén vadásztam két fej szép karalábét és bizony gátlástalanul begyűjtöttem néhány vásárlótól a karalábék helyben letépkedett leveleit. Láttam az emberek szemében a szánalmat, hova jutottam, karalábéra nem futja, a levele meg ugye ingyen van ... Gondoltam, szánakozzatok csak, majd fogok én is rajtatok, miközben a karalábélevélből készült finomságot ebédeljük.
3) Hirtelen felindulásból mégsem vettem darált húst a hentesnél, úgy döntöttem, meghonosítom Edit hústalan töltelékét, csak nem savanyú káposztába, de hars zöld karalábélevélbe töltve.
Tehát töltike szerű, de mégsem az.
4) Manapó azt mondta rá, mátika ... merthogy Mvásáron készült, töltött étel, de nem töltike, mert hústalan :). Aztán első kóstolás után a tányérján sorakozó mátikára szórt egy nagy csipet kaprot.
Mondom én, szerencsés csillagzat alatt születettem, hogy Manapó lett életem jobbik fele, a mátika kapros ízesítéssel még finomabbnak bizonyult, pedig az eredeti sem volt kutyaütő.




Mátika - hústalanul töltött karalábélevél

hozzávalók

18-20 karalábélevél (kisebb, nagyobb vegyesen, de csak hibátlan levelek, a legkisebb lehetőleg fél tenyérnyi legyen)
1 nagy fej hagyma (nagyon nagy)
4 gerezd fokhagyma
3-4 szál murok
5-6 púpozott ek rizs
4-6 ek zabpehely
margarin
só, bors, babérlevél
kapor!
1 ek rántás

A karalábéleveleket megmosom, pár percre lobogó vízbe teszem, majd leszűröm és kezelhetőre hűtöm. A forró vizezésre azért van szükség, mert így nem törnek, jobban-szebben böngyörgethetők.
Amíg a karalábélevelek hűlnek, a megpucolt hagymát és fokhagymát apróra vágom, a szintén megtisztított murokból egy szálat almareszelőn (nagy lyuk), a többit pedig sajtreszelőn (kis lyuk) lereszelem.
2 eknyi margarint habzásig melegítek, ráteszem a hagymát, 3-4 percig kevergetem, hogy szépen üvegesedjen, hozzáteszem a fokhagymát és murkot és további 3-4 percig ezekkel is átforgatom. Jöhet a rizs, főtelenül, alaposan átforgatom (2-3 perc), majd felöntöm egészen kevéske (néhány ek) vízzel és további 4-5 percig rotyogtatom. Fűszerezem, só, bors, kapor (apróra vágott zöldkapor vagy szárított, ez utóbbiból több kell, mint általában minden szárított fűszerből).
A tölteléket félrehúzom, belekeverem a zabpelyhet és amíg hűl, a karalábéleveleken elvékonyítom a vastag szár részt, nagyobb leveleknél akár ki is vágom, félbevágva így a levelet.
Egy nagy levelet félreteszek.
A nagyobb, öregebb leveleket félbe, negyedbe vágom, majd laskára (csíkra) vágom "aprókáposztának".
A töltelékből és a többi karalábélevélből helyes kis csomagocskákat böngyörgetek, nagyjából hüvelykujj hosszú és másfél hüvelykujj vastag töltelékecskék lesznek (a levelek mérete eleve behatárolja a töltelékek nagyságát).



Edénybe alólra teszem az egyben hagyott nagy levelet, rá egy sor mátika batyut :), azaz tölteléket, rá az apróra vágott karalábélevél, megint mátika batyu.
Felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi, beleteszek 2 babérlevelet, sózom, megszórom néhány csipet kaporral és 1-2 csipetnyi borst is őrlök rá, majd fedő alatt nagyjából 20 percig főzöm. Időnként a fedő alá kukkantok, megrázogatom-forgatom az edényt, így kicsit keverem, de nem töröm össze az ételt. Ezalatt a töltelékben a rizs megfő és a karalábélevelek csak annyira puhulnak meg, hogy ne essenek szét.
Az egy ek rántást apránként simára keverem a mátika levével, majd a felhígított sima rántással nyakonöntöm az edényben ücsörgő mátikát. Inkább forgatva, rázogatva "keverem", mint fakanállal, és csak addig, míg egyet rottyan.



Tálaláskor kenyeret - például sokmagos barna kenyeret -, tejfölt és, kívánság szerint, savanyúságot kínálok a mátika mellé.
Nem érződik, hogy a töltelék nagy része murok, mindössze vidám narancsos színe árulkodik e zöldség jelenlétéről. Üde, húsmentes napra kiváló, a rizs miatt laktató, mégis könnyű második fogás.

Jó étvágyat!


Szószedett:
murok - sárgarépa

10 megjegyzés:

  1. Azt hittem, hogy azért mátika, mert mángoldból van. Mondjuk, azt nem tudom, hogy ezt hogy hoztam össze...
    Mángold, mátika. Nem is hasonlít..
    Nah, megyek, keresek valahol egy bögre kávét...

    VálaszTörlés
  2. juj. Hirtelen azt hittem a karalabet toltotted meg. Jo otlet, nagyon. Izlett igy hus nelkul? Nem kerte senki a szalonnat utanna?
    legkozelebb tegyel soskat is "apronak", akkor "savanyubb" lesz.
    Mondtam mar, hogy jovok hozzad ebedre?

    VálaszTörlés
  3. Garffykám, én csak ámulok és bámulok! Ez fantasztikus!

    A szót, hogy mátika, még életemben nem hallottam :-)

    VálaszTörlés
  4. Szepy, sikerült kávét szerezni? Meghívhatlak egy bögre illatos kávéra? :)
    Mángoldot még soha nem ettem/főztem.

    Edit, nem, a szalonnát nálunk senki :), szép is, finom is, egye más :)
    Töltikébe sóskát teszek aprónak, én savanyún jobban szeretem, de Manapó a kevésbé savany felé hajlik, így ez most kompromisszumos :) lett.
    Gyere, szívest örömest várlak! :D

    Viki, a mátikát Manapóm találta ki, ebéd közben :) Merthogy ugye ne töltike, az Encike foglalt (egyik becenevem), szóval ... legyen ... mátika :) És lőn :)

    VálaszTörlés
  5. Már kávéztem, süti nincs?:))))

    VálaszTörlés
  6. Odavagyok az ötleteidtől! Komolyan! Eszembe nem jutott volna. Múltkor a madarasan vittek a nyuszinak egy raklappal. Lehet, hogy csak kifogás volt, és Mátika lett belőle???? :)

    VálaszTörlés
  7. Ez a mátika...szuper!! Az étel is, a névadás is!!! Grat!!!

    VálaszTörlés
  8. Látom, nem mostani bejegyzés, de most találtam rá, a karalábélevél 'nyomán'. :) Nagyon ötletes, nagyon jól néz ki, biztos finom is. Majd kipróbálom, egy kis módosítással: a margarint biztos, hogy valamivel helyettesítem majd. :)

    VálaszTörlés
  9. Ama, a bejegyzés nem mostani, viszont azóta többször is főztem-ettünk mátikát, és a húsos változatát, a töltikét is (nagyjából ugyanez, csak a töltelékbe darált hús is kerül).
    Remélem neked is ízleni fog.
    A margarint olajjal vagy zsírral lehet helyettesíteni, egy picurka zsiradék, amin a hagymát, murkot megfuttatom.

    VálaszTörlés