A meleg és a zsák meséje

Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét határon is túl, ahol a kurtafarkú sem túr, de madár tán még repked, volt három szegény legény.
Annyira, de annyira szegények voltak, hogy hármuknak mindössze egy zsákjuk volt. Az is lyukas.
A három szegény legény egyszercsak megunta az árokparton üldögélést és békakuruttyolás hallgatást, gondolták, rosszabb soruk már nem lehet, hát az apostolok lován nekiindultak toronyiránt a nagyvilágnak. Vitték a zsákot is, ki tudja, mikor veszik hasznát. Más vagyonuk úgyse lévén, még az se igen, ami rajtuk volt, mert ingük-gatyájuk folt hátán folt volt már.
Ment, mendegélt a három legény, egyszercsak összetalálkozak a Téllel.
- Adjon isten szép napot, Tél uram! - köszöntek tisztelettudóan, mert bár szegények voltak, de igencsak illemtudóak .



- Nektek is, ti három szegény legény! - viszonozta a Tél, s ahogy megbiccentette fejét, hát nyomban hullani kezdett a hó.
- Hát mi járatban vagytok, ti legények? - folytatta a Tél.
- Világot látunk - felelték amazok. Gondoltuk, nekivágunk, megyünk széltébe is, hosszába is, hátha valahol ránk les a szerencse. Látja kend, hármunknak csak egy zsák a vagyona, az is üres. Ránk férne a szerencse.



- Hm - dörmögött a Tél. Mondok én nektek valamit, ti szegény legények. Adok én nektek havat s hideget a zsákba. Ha ügyesen házaltok vele, kaptok érte néhány garast.
Azzal a Tél megtömte a zsákot bőven hideggel és néhány marék hóval. A legények hálálkodtak egy sort, aztán felkapták a zsákot és elindultak. Nem sokkal később egy faluhoz értek. Bekopogtak az első házba. Töpörödött anyóka nyitott ajtót s kérdezte, mi járatban vannak.



- Kedves néném, adjon isten szép estét - köszöntek a legények, s kalapot csak azért nem emeltek, mert hát nem volt nekik. Mi három szegény legény vagyunk, s házalunk azzal, ami a zsákunkba van.
- Oszt halljam, mi van a zsákotokban - kíváncsiskodott az anyóka.
A három legény boldogan bontotta a zsákot, s mutatta a Tél ajándékát, a hideget s a havat.
- Szemtelen népség - háborgott a nénje. Takarodjatok innen! Még hogy hideget s havat hoztok? Hát nincs elég hideg amúgy is? Inkább hoztatok volna egy kis meleget, annak mindenki örülne!
Ajj, a három legény nem győzte kapkodni a zsákot s a lábát, úgy iramodtak az anyóka portája elől, hogy a kalapjukat is elhagyták volna, ha lett volna nekik. Nekikeseredve folytatták útjukat. Hát ha az öreg Tél ajándékával sem tudnak zöld ágra vergődni, mi lesz velük?



Addig mentek, bandukoltak, míg rájuk esteledett. Behúzódtak a falu szélén egy szénaboglya tövébe, ott éjszakáztak. Reggelre kelve meglepetten nézték a zsákot, üres volt. A hó elolvadt, a hideg meg kiszökött a lyukon.
Na, volt nagy búsulás, üres a zsák, mi lesz most velük, ülhetnek újra az árokparton békakuruttyolást hallgatni.



Hát, ahogy ott búslakodnak a szénaboglya tövében, rájuk köszön a Nap.
- Szervusztok, ti három szegény legény! Miért lógatjátok úgy a fejetek?
- Nagy a mi bánatunk, szépséges Nap - felelték a legények. Ládd, hármunknak mindössze egy lyukas zsák a vagyona. Az öreg Tél megtömte nekünk hideggel, hóval, hogy házalhassunk vele. De nemhogy garast, krajcárt kaptunk volna érte, elkergettek, mert hideget vittünk meleg helyett.



- Ha csak ez a bánatotok, hát segíthetek én rajtatok - mosolygott a Nap. Gyorsan foltozzátok be a zsákot, aztán adjátok ide, majd megtöltöm én meleggel. Házalhattok vele. S ha kifogy, csak gyertek vissza ide, ennek a szénaboglyának a tövébe, akkor majd újra megtöltöm.
Azzal a Nap jól megtömte meleggel a legények zsákját, s azok nagy hálálkodás közepette útnak indultak. Legelőször az öreg nénike házához kopogtak be, s mondták széles mosollyal, hogy a Nap ajándékát, meleget hoztak a zsákban. Az anyóka szaladt, ahogy lábai bírták, előkeresett egy nagy szakajtót, s abba mérték a meleget. Meg is fizette a legényeket rendesen, adott nekik enni-inni, aztán útjukra bocsátotta őket.



Mentek is a legények, házról-házra, egyik faluból a másikba. Mindenütt jó szívvel, bőven mérték a Nap ajándékát. Mikor a zsák kiürült, visszaballagtak a szénaboglyához, s a Nap újra és újra megtöltötte életet adó, vidámságot hozó, meleg mosolyával.
Lassacskán a hírük megelőzte a három legényt, az emberek mindenhol nyitott kapukkal várták őket, akik meleget hoznak.
Zsákban.