Oldalak

2010. máj. 25.

Amikor a zöldséges dilisnek tart

Akkor az van, hogy az áru között válogató, aztán a pultnál fizető 10-12 ember közül én vagyok az egyetlen, aki szinte kétségbeesett sikoltással tiltakozik olyan merénylet ellen, mint például a karalábé vagy a retek zsenge leveleinek durva módon történő letépése és kukában landoltatása.
Sőt. Nem elég, hogy hangosan tiltakozom, de a sorban előttem álló és öt fej karalábét vásárló hölgytől ráadásul megkérdem, szüksége van-e a karalábék levelére, mert ha nem, akkor én igényt tartanék rá.
Na, ekkor már nemcsak a zöldséges néz dilisnek, de a kedves vevőtársak is.

Pedig ha tudnák, amit én tudok.



Hogy a karalábé levele isteni finom saláta és/vagy sóska levesbe vagy főzelékbe.



Hogy ugyanezen levélből lehet könnyed, tavasz-ízű töltikét vagy hústalan változatában mátikát készíteni.


Hogy kitűnő levesbetét. Hogy párolt karalábé túrós-kapros tölteléke kitűnően gazdagítható vele.



Hogy a reteklevél saláták remek szereplője lehet. Hogy a kissé csípős reteklevél nemcsak főzelékeket gazdagíthat, de pestonak is csodálatos.
Na, hát mindezt nem tudják.



Ezért vagy sajnálkoznak - szegény, nem futja rendes ételre - vagy lenéznek - nahát, ez meg miket eszik - vagy azt hiszik állatokat tartunk, s a zöldséges széles vigyorral ajánlaná fel a reggel óta kukába landoló összes zöldet ...

Kapros, túrós töltött karalábé

Innen is látszik, nem tudják, amit én tudok :)
S gondolom, van még ezer és egy finomság, amihez szolgálhatnak alapul a levelek, s amikről én nem tudok. De tanulok! :)

9 megjegyzés:

  1. Ezt a szituációt jól elképzeltem :-))))

    Szegény ifiasszony, a karalábélevelekért ácsingózik :-))

    De amiket rittyentesz belőle... Szeme-szája elkerekedne a zöldségesnek!

    VálaszTörlés
  2. Édesanyám minden tavasszal csinált töltött karalábélevelet és ha már lúd, valami főzelékfélét is.
    Podlupkának (podlutkának? - sose álltam leírva a szót) nevezte. Gyerekként nem lelkesedtünk érte.

    VálaszTörlés
  3. Jaj, szegeny... kiehezett :DDDD
    Szerencsere nalunk nem neznek furcsan, sot, a zoldseges, ismeretsegunk elejen, meg tanacsot is adott mit kezdhetek ennyi zolddel. :D

    VálaszTörlés
  4. Ennyi sok finomság, csak lesek és nagyokat nyelek közben.

    Emlékszem tavaly is írtál arról az esetről amikor elkérted a karalábé levelét.:)

    VálaszTörlés
  5. Igen! Ezt már sokszor beszéltük, hogy az értéktelennek tűnő dolgok is lehetnek hasznosak! Szuper, főleg így válság idején!!!

    VálaszTörlés
  6. Mondd, hogy a tengerimalacnak lesz...
    Egyébként mintha már Dobos C. József is ajánlotta volna a reteklevelet, úgy 130 éve...

    VálaszTörlés
  7. Én is használom kis mennyiségben, de annyire félek a mindenféle permetezőszertől/vegyszertől... A levelekbe szívódik fel a legtöbb, ha jól tudom.
    A bio meg elérhetetlen áron, távolságban...

    VálaszTörlés
  8. Bizony ám, én is belefőzöm a levesbe. A nővérem még a férje tányérjából is kihalászta, annyira ízlett neki.

    VálaszTörlés
  9. tyűű szóhoz sem jutok. Micsoda finomságok!
    (én is elképzeltem a szitut :DDD)

    VálaszTörlés