Oldalak

2010. máj. 25.

Pünkösdi étkezési szokások

A pünkösdről szóló összeállításomból kimaradt egy fontos elem ... az ünnephez-ünnepkörhöz kapcsolódó étkezési szokások.
GasztroRéka kérdezett rá, hogy vannak-e hagyományosan pünkösdi ételek.
Nos, utánnanéztem s meg kell mondjam, bár a gugli sok találatot feldobott, a keresésre a valódi válasz-kínálat elkeserítően kevés. Ezek szerint vagy nincs széles körű hagyományos "étel ajánlat" az egyik legősibb keresztény ünnephez kapcsolódóan, vagy a különböző weboldalak nagyjából egy és ugyanazon forrást használták, hiszen sok helyen szinte szóról szóra megegyzik a pünkösdi étkezési szokások leírása.

Érdekes, hogy míg az őszi Márton naphoz kapcsolódó liba-evés gyakorlatilag bevonult a köztudatba, kevesen tudják, hogy sok helyen pünkösdkor is szokás libát enni.
Bár a "komatál" fogalma - főleg azonos nemű, ritkábban eltérő nemű fiatalok közötti barátság megerősítésének, megpecsélésének jele - ismerős számomra, azt nem tudtam, hogy ezt nemcsak húsvétkor, de pünkösdkor is szokás volt adni-küldeni.

Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra. Nem juhtartó vidékeken az ünnep hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával volt.
A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak (a tojás termékenységszimbólum), és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács). Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg.
Sok helyen sárga kalácsot ettek, így biztosítva, hogy a gabona bő termésű legyen.
A pünkösdkor szedett bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.

A komatál küldése általában egynemű, ritkábban különnemű fiatalok barátságának megpecsételése. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
Az ország egyes vidékein a komázás fehérvasárnaptól Szent Iván-napig terjedő időben bármilyen tavaszi ünnepre eshetett. Réső Ensel Sándor 1867-ben az egri leánykák pünkösdi mátkatál-küldözgetéséről számol be; Gyöngyösön a századfordulón pünkösdkor a legények kedvesüknek küldtek mátkatálat. Néhány Baranya megyei községben nem komatálat, hanem szépen feldíszített „komafát” cserélgettek a leánykák.

A mátkatálat személyesen illett vinni a megajándékozottnak, aki ha elfogadta a barátságot, ugyanezt a tálat kaláccsal, süteménnyel, gyümölccsel megrakva, hímzett kendővel letakarva küldte vissza.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a kalács és kis üveg ital.
A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.

Komatálat hoztam,
Fel is koszorúztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.

Szentmihályhegyen:
Mátka, mátka, mátkálunk,
Éltül, holtig, kiskarácsony napig.
Ha megcsalsz, ha megversz,
Mégis mátkák leszünk.

Göcsejben:
Mátka, mátka, mátkálunk,
Száz esztendig szánkálunk.

Baranya megyében a komatálat vivő a kiszemelt háznál ezt mondta:
Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Szűz hozta szűznek,
Koma hozta komának,
Ha nem tetszik komának,
Hazaviszem azon az úton, amelyiken hoztam.


forrás:
unnep.hu
meek.niif.hu

4 megjegyzés:

  1. Nálunk (Felsőmaros-mente) egyedül az ordás buktát tudom hagyományos pünkösdi ételként, süteményként.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Mi is ünnepi ételeket készítünk ilyenkor,de nem avval a hagyománnyal mint húsvétkor vagy karácsonykor. nagyon érdekes amit írtál sajnálom,hogy ezek a szokások nem elevenek már.:( Tetszett,hogy a te segíts sütis felajánlásod is tradicionális volt!

    VálaszTörlés
  3. Sedith, hmmm, orda ... itt nem ismerik :( ... tavaly ettem utoljára, egy igen kedves barátnőm Kolozsvárról hozott :)

    Réka, szerintem fontosak a hagyományok. Van, amit én is inkább kihagynék, pl húsvétkor a kölnis locsolkodás :), de összességében jónak tartom, hogy tudjuk, mit csináltak elődeink egy-egy ünnepkor :)
    Köszönöm, a Segítsütire az ötlet főleg a férjemé volt, hogy legyen sós is, édes is, a mézes tál eddig mindenkinek tetszett :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Graffyka.
    elnézést kérek hogy csak most jöttem de mostanában nem vagyok jól. Hogy vagytok??Szép napot puszi

    VálaszTörlés