Hétvége nehézségekkel és rózsákkal

Azt sejtettük Manapóval, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de azt, hogy ennyire nehéz lesz, nos, nem gondoltuk volna. Pedig már rutinosnak számítunk, nem először vágtuk bugylibicskánkat hasonló fába.
Délelőtt annak rendje s módja szerint - kiadós reggeli és több bögre kávé után - hamuba sült pogácsa híján zabpelyhes keksszel és fél liternyi házi szörpből hígított ivólével felszerelkezve, útnak indultunk.
Kocsibehajtóról kiállás közben utolsó taktikai egyeztetés, hol kezdjünk, milyen útvonalon haladjunk.
Manó vidáman ücsörgött a hátsó ülésen, mit sem sejtve a rá is váró megpróbáltatások sorozatából. Igaz, akkor még mi sem gondoltuk, hogy sajna dolgavégezetlenül térünk majd haza.
Pedig a cél, amit kitűztünk magunk elé - mint utóbb kiderült naivan gondoltuk - nem volt lehetetlen: Manónak gumicsizma kintre és szandál bentre (oviba; itthon papucsban és zokniban rohangál, no meg időnként mezítláb).
Első üzlet, nagy remények, itt egy helyben mindent megveszünk, s ha esetleg nem sikerülne, akkor is az üzletsoron itt van még kettő másik, kifejezetten lábbeliárulda, ott majd biztos.

Első hely. Semmi. Írd és mondd, semmi. Kínálat, választék - siralmas.

Második hely. Egy darab gyerek gumicsizma. 32-es. Készségesnek nem mondható eladó flegmán közli, nincs, nem is volt, nem is lesz, minek, most már lassacskán tél. Nem világosítom fel, minek, hogy szeptember közepe sincs még, és az előrejelzések szerint bőven várható még őszi eső. S bármilyen meglepő, a gyerek lábára télen is kell valami, amit házon belül hordhat.

Harmadik hely. Kilátások biztatóak, egy halom gumicsizma. Közelebbről megnézve, kilátások lelombozóak. Gumicsizmák két méretben. 16-os és 31-es. Nem akarok a bizonyára sokkal tapasztaltabb gyártókkal vitába szállni, de egy 16-os lábmérettel rendelkező gyerekecske valószínüleg kevesebb vehemenciával ugrál eső utáni tócsákban, mint mondjuk egy 28-as büditalpú. De hát láttunk már újszülött babának való vízhatlan téli cipőt is ...

Negyedik hely. Kezdek lelombozódni. Manó egyelőre jól bírja. Édesanyám ezt a dinósat vegyük meg! Azt a pókembereset vegyük meg! Mondanom sem kell, gyarló ember révén nem bírok rájönni a látszólag benti cipőnek kinéző, valójában sem bentre, sem kintre nem való, rémísztő dinókkal undokul díszített lábbelik funkciójára. Bentre túl meleg. Kintre nem elég meleg, nem vízálló. Ezenfelül nem rugalmas talpú, nehezen felvehető, kívülről nagy, belméretre kicsi, ormótlan. Viszont a hős, és nálunk kevésbé szűkmarkú szülő akár 12 ezer pengő forintot is fizethet egy 21-es méretű ocsmányságért. 28-as szandál vagy gumicsizma nincs. Eladó fölényesen kioktat: szandál? most? de hiszen ősz van! Mondom, oviterembe, napközben benti viseletnek, fűtött helyiségbe, tehát edzőcipőnek álcázott, lábat izzasztó tornacsuka nem jó, sőt mamusz sem jó, mert az is túl meleg, tudom, próbáltuk.

Indulunk tovább. Szerencsére következő célpontunk viszonylag közel van, perceken belül újra túlzsúfoltnak látszó polcok között barangolunk.
Nem tudom, biztos valami speciális iskolában oktatják, hogy lehet úgy megpakolni az üzletek polcait, hogy a kintről gyanútlanul bámészkodó számára úgy tűnjön, roskadoznak az áru alatt, aztán közelebbről szemlélve napnál is világosabb legyen, hogy a kínálat siralmas.

Ötödik hely. Kétféle benti szandál, amit izgő-mozgó, rohangáló fiúgyerek lábán szívesen látnék. Aha, 25-ös, 26-os, 31-es. Hoppá! Itt van egy 29-es, igaz, hogy Manó lába valahol a 27 és 28 között mozog, de hátha ... Nem, ez túl nagy, de annyira, hogy ebből 27-es kellene ... Nézzük ... nem, 27-es nincs, a 26-osba nem fér bele a tappancs. Gumicsizma nincs. Nem is volt. Talán. Esetleg. Nézzünk be, valamikor, esetleg jövő héten, vagy azután, vagy sohanapján.

Hatodik hely. Hurrá! Kétféle gumicsizma is kelleti magát! Halleluja! 28-as méret! ... Aha, ha Manónak másfélszer ekkora lába lenne és mondjuk még egyszer ilyen széles, akkor a 28-as méretnek álcázott gumicsizma tökéletesen jó lenne rá. Nézzük, esetleg 27-es? Nem, abba egyszerűen képtelenség belepréselni a lábát. Pedig próbáljuk, felváltva Manapóval, kínlódva igyekszünk felvenni a harcot a gyerekosztályon található egyetlen, padlóhoz rögzített széktől fél méterre, üvöltő hangerőre állított TV-vel. Reménytelen. Az egyik extrém mód kicsi - megjegyzem, Manó most 27-es benti szandit és ugyanolyan méretű kinti edzőcipőt hord -, a másikba kis túlzással mindkét lába belefér.

Megyünk tovább. Bár inkább már csak vonszoljuk magunkat. Manó kijelenti, rettentő éhes. Elő a hamuba sült keksz, házi ivólé. Cammogunk. Próbálunk lelkesedni, hogy Manó is lelkesedjen. Fáradt. Felváltva gyűri szájába a kekszet és az ujját, közben rongyizik. Kellene nekünk is egy ilyen gondűző, megnyugtató csodarongyi. Vizionálok egyet, pontosabban kettőt. Az egyik gumicsizma alakot ölt és tökéletesen illik Manó lábára, a másik rongyinak határozottan benti szandál formája van.

Kilenc üzletben jártunk. Volt köztük nagybevásárlós cipős részlegének álcázott valami, volt kifejezetten cipőüzlet, volt gyerekcipőbolt, volt márkás cipőárulda, még márkásabb gyerekruha- és cipőüzlet, és utolsó kétségbeesésünkben volt kínai ruha-cipőüzlet is.
Nem részletezem tovább. Nyakig kekszmorzsásan, fáradtan, kiábrándultan, mint vert sereg kullogtunk haza. Gumicsizma és benti használatra alkalmas szandál nélkül. Ábrándok, vágyak, remények szertefoszlottak.

Kicsit nyűgös ebéd után mindhárman szundizni dőltünk, én a magam részéről cipőmenyországban jártam ...
Uzsonnára almás és diós leveles tészta rózsák voltak, ezekre Maimoninál bukkantam. Legyen valami jó is a napban :)




Almás, diós tésztarózsák

hozzávalók

1 tekercs/adag leveles tészta - 30 dkg
2 közepes alma
2 bő maréknyi dió
némi cukor
2-3 ek méz
porcukor

Az almákat megmosom, egészen vékony cikkekre vágom. Ezt lehet úgy is, hogy felezem, magházát kiszedem és cikkezem, lehet úgy is, hogy az egész almából vágok, kinek hogy könnyebb. Nem tévedés, a gyümölcsöket nem hámozom.
Az almacikkeket edénybe teszem, annyi vizet öntök rá, ami épp ellepi, majd főni teszem. Forrástól egy percet számolok, majd a lábast félrehúzom és fedő alatt fél-egy percig pihentetem. Az almát leszűröm - levét felfogom, finom magában is, de teába vagy gyümölcslevesbe is felhasználhatom - majd két réteg konyhai barátnő között (értsd: szilvia :) kicsit leszikkasztom.


A diót ledarálom és némi cukorral összekeverem.
A mézet jó folyósra melegítem.

A leveles tésztát lisztezett lapíton vékonyra nyújtom, majd pizzavágóval (éles késsel) nagyjából 2-2,5 ujjnyi széles csíkokra vágom.

Tipp & trükk :) Nekem általában gondot okoz, hogy a megkezdett vágást szép vízszintesen fejezzem be, vagy a padláson, vagy a pincében kötök ki, azaz általában akaratlanul felfele vagy lefele viszem a kést, ezáltal nem lesz egyenletesen széles a vágott csík. Jó megoldás a "szamárvezető" :), tészta esetében ehhez a laskanyújtót használom. Széltében a tésztára fektetem, és a sodrófa mentén vágom kívánt méretre az immár egyenletesen széles csíkokat.


A tésztacsíkokat megkenem az olvadt mézzel, megszórom a diós-cukros keverékkel és szépen elteregetem rajtuk a leitatott almacikkeket. Másik verzió (eredeti), hogy a mézes leveles tésztára csak almacikkeket teszek, héjával "felfele", azaz úgy, ahogy a fenti kép mutatja.
A diós tésztacsíkokra 3 szeletke almát tettem, míg a csak almás csíkra 6 cikk alma került.
A tésztacsíkok két végét üresen hagyom, ide nem kerül sem darált dió, sem alma.
A megpakolt csíkokat feltekerem, a végét aláhajtom, sütőpapírral bélelt tepsire ültetem, az almás-diós rózsák alját kicsit összenyomom, remélem, így szebben fogja kiadni a rózsa formát.
Forró (200 fok) sütőbe tolom és nagyjából 20-25 percig sütöm.
A lerből kivett illatos sütiket azon melegében porcukorral meghintem, majd néhány perc pihentetés után falapát segítségével felszedem a sütőpapírról és rácsra téve hűtöm ehetőre.

A csak almás rózsák belseje, a párolt almának köszönhetően, krémes. Nekem így ízlett a legjobban, de Manapónak jobban tetszett az almás-diós (itt a dió még felszív valamennyit a leszikkasztott almacikkek nedvességéből, a végeredmény kevésbé krémes belül), míg Manó az alma nélküli, diós rózsákat kapkodta a tálról.


Az elkészítésben a legnagyobb "macera" az almák vékonyra cikkezése és leszárítása, de ezzel együtt is az előkészület maximum 10 perc, a sütést is beleszámolva alig több, mint fél óra.
Ahogy Maimoni is javasolta, három embernél többre számolva, érdemes dupla adagot készíteni. Hidegen és másnap is nagyon kelendő, szemnek kellemes látvány, pocaknak ízletes finomság.

Jó étvágyat !