Oldalak

2010. nov. 29.

Mézes adventi koszorú

Többször is megtörtént, hogy mire észbe kaptunk, már hipp-hopp túl is voltunk advent első vasárnapján, így nálunk az adventi koszorú éveken keresztül a második hétre készült el. Pedig milyen jó a télkezdetkor - amikor a kis, nagy és még nagyobb boltok már egy hónapja "ünnepi lázban égnek", de nekünk nem sikerül karácsonyváró hangulatba lendülni - egy kicsit szöszmötölni, eljátszadozni a konyhában vagy kreatívkodni, s előrukkolni egy-egy csodaszép és teljesen egyedi adventi koszorúval.

Ha jól számolom, összesen öt adventi koszorúnk van, igaz, némelyik az idők során átalakult, s asztal- vagy ajtódíszként folytatja pályafutását. Kidobni sajnálom, igyekszem hát alakváltósra készíteni :), van, hogy elég a gyertyákat kiemelni, s helyükre díszeket, apró hóemberkéket, angyalkákat csempészni.


Ezzel szemben az idén készült adventi koszorú azt hiszem egyéletű lesz :)
Manónak készítettem mézeskalács házikót és a megmaradt mézes tészta egy részéből született ez a kis "szösszenet". Az elején még nem tudtam pontosan, hogyan is fog kinézni; tervezgettem ugyan, de minden mozdulatra más lett. Végül Manapót kértem meg, hogy gondolkodjon "dobozon kívül", s ő adta az ötletet, hogy ne csak a gyertyák/mécsesek emelkedjenek ki a síkból, de a mézesformák is.




Mézes adventi koszorú

hozzávalók

1 tojásra számított mézeskalács tészta
1 tojásfehérjéből íróka
ételfesték - málnapiros, kb 10 csepp
1 kis ecset
4 teamécses


A mézestésztát a szokott módon készítem el, de a hűtőben pihentetés után dolgozok még hozzá nagyjából nagyjából 3 ek fehérlisztet. A keményebb tészta jobban bírja a gyűrődést, sütés közben kevésbé emelkedik fel, így jobban megtartja a formázást.
A kiszaggatott formákat sütés előtt nem kenem át semmivel, csupán sütés és kihűlés után színezek meg néhány darabot.
A színezéshez az ételfestéket pirinkó vízzel összekeverem és ecsettel felviszem a mézesre.
Kicsit eljátszom a mézessel, "mi hova kerüljön és milyen legyen a végeredmény", aztán a már megrajzolt darabokat a helyükre illesztem (szintén írókával).
Voilá, kész :)


Kellemes, meghitt, rohanás-mentes ráhangolódást, készülődést.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon szép lett!!!

    Boldog várakozást Nektek :-)

    VálaszTörlés
  2. Szebbnél szebbek!
    Gratulálok!
    Nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  3. Annyira elképesztően ügyes vagy!
    Olyan hangulatos és szép lett a koszorúd, hogy rögvest indulnék megnézni, ahogy az első gyertya már világít rajt.:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép!
    Nagyon ügyes vagy!
    Kellemes várakozást:)

    VálaszTörlés
  5. A piros szívecskék különösen tetszenek!!!

    VálaszTörlés