Az idei Borbála napról úgy lemaradtam, mint lassú csiga a reggeli gyorsvonatról. Bizony nem volt lábalóga, de kemény munka egész nap.
Manóval mézeskekszet sütöttünk, hihetetlen buzgalommal és odafigyeléssel gyúrta, nyújtotta, szaggatta, két tepsinyi kekszet szinte teljesen egyedül. Aztán ahogy kisültek és ehetőre hűltek, boldogságtól fénylő arcocskával uzsonnázta a maga-sütötte kekszeket és kiválasztotta, melyeket szaggatott kifejeztten édesapjának és nekem.
A nap másik nagy feladataként levelet írt. Kettőt is. Egyet Mikulás-Télapónak és egyet Angyalkának. Rettentő buzgalommal írta, borítékolta, s a borítékokat természetesen meg is címezte :)
Szerencsére, hangosan sorolta, mit ír, így mosolyogva nyugtáztuk, hogy az elmúlt 24 órában nem változott a szíve vágya :)
A vasárnap délutáni szundi nehezen telt. Elalvás előtt kétszer is megszámolta a szobájába saját kezűleg felakasztott ünnepváró díszeket, köztük három saját maga színezte, függönyre aggatott díszt is.
Mikor felkelt - de még bőven nem felébredve - első kérdése, édesanyám, járt a Télapó? Nem hallottam a csengőjét vagy a köszönését. Lehet megfázott és nem tudott köszönni. Menjünk nézzük meg!
A Karácsony titkai könyvet szívből ajánlom minden kisgyereknek és felnőttnek is :) Nagyon szépen rajzolt könyv, tele rejtett ablakokkal, Mikulás sajátkezűleg írt levelével és rengeteg titokkal Mikulásról, a szánjáról - ki gondolta volna, hogy a szán hossza rénszarvasok nélkül 4m 11 cm és még időmegállító gömböt is szereltek rá, no meg ételmelegítőt, ahol a rénszarvasoknak mohás-zuzmós pite melegedhet, ha megéheznek a nagy úton -, a manókról, sőt, még Mikulás asszony karácsonyi sütireceptje is benne van. (Jut eszembe, valahol melaszt kell vennem a sütihez :)
A sok ajándékon kívül Mikulás bizony egy kis virgácsot is becsempészett Manó csizmácskájába. Amolyan figyelmeztetésként, ugyanis néhány kisebb-nagyobb csak-az-nem-tudom-mi-bajom nyafogáson vagyunk túl.
Manó nézegette a virgácsot, majd miután meggyőződött arról, hogy a kis csizma, amiben van, valóban az övé, behurcolta az aranyvesszőt is a nappaliba, a játékokkal együtt. Időnként rásandított, majd összeszedte a bátorságát és tüzetesebben szemügyre vette, s közölte, édesapám, én annyira nem akartam, hogy virgácsot is hozzon Mikulás ...
Később, az esti hancúr alatt, egyszercsak odarohant a virgácshoz, felkapta, pucsított és megütögette a saját kis fenekét ... majd hamiskás mosollyal közölte, ez nem is fájt :)
Az esti mese utáni duruzsolós beszélgetés közben, széles mosollyal, de komoly arcocskával mondta,
Édesanyám, nem is baj, hogy kaptam virgácsot Mikulástól.
Nocsak - kérdeztem -, de hiszen ez azt jelenti, hogy bizony volt, mikor csúnyán viselkedtél.
Igen - folytatta Manó bölcselkedve -, de ha ti rosszak vagytok, akkor most én meg tudom virgácsolni a feneketek ...
Mikor vagyunk mi rosszak? - kérdeztem és nagyon kíváncsi voltam, merre forog furmányos kis gyereklogikája.
Hát amikor annyiszor elmondtok valamit nekem vagy mikor könyörögtök, hogy végre elpakoljam a játékaim - felelte.
Nem tudom idézni tovább a beszélgetésünk, legközelebb zsebrevágok egy diktafont, megérné :) Végül megegyeztünk abban, hogy mi igyekszünk csak egyszer elmondani-kérni, amit szeretnénk, hogy megtegyen, ő pedig igyekszik elsőre is nemcsak meghallani, de csinálni is :)
Élmény olvasni a Manós történeteidet.
VálaszTörlésNagyon büszke édesanya lehetsz.
ölellek, Dóri
Megzabálom ezt a gyermeket :-)))
VálaszTörlésPárás szemekkel olvastam, annyira láttalak Benneteket magam előtt :-)