Oldalak

2011. jún. 16.

Babapempő - majorannás krumplipüré

Tücsi ismerkedik. Mindennel és mindenkivel. Elsősorban saját magával :) Kezecskéit régen felfedezte már ("régen", ahhoz képest, hogy minap töltötte az öt hónapot :), most pici, "rettentő büdi" lábacskái vannak soron.


Huncutkodik a körülötte lévőkkel - Manót nagyon szereti, ha a közelben van, látja, hallja a hangját, máris csicsereg neki, mosolyog, és roppant büszke, ha sikerül elkapni nagytesó orrát, arcát, kezét.
Mivel nagytesótól rengeteg csörgő-zenélő-csupaszínes babajátékot örökölt, csak nemrég kapott saját, különbejáratú játékokat. Egyik új játék-jövevényünk egy kissárkány, színes, csörgős, puha, zizegős. Tücsi igen nagy előszeretettel markolássza és rázza teljes erőből, időnként megpróbálja kissárkány lábát a szájába gyömöszölni, majd, ha ez nem sikerül, boldogan gyürkészi a sárkányka füleit.
Ismerkedik az ízekkel is. Most már elég sok mindent megkóstolt és szinte kötelességtudóan tünteti el egyik falatkát a másik után, legyen az zöldség- vagy gyümölcsmix.

 

Manóval sokáig vezettem babanaplót, öt kis kockás füzetkét írtam tele a napi eseményekkel, többek között szorgalmasan feljegyeztem, mikor mit evett, mikor milyen új ízt kóstolt meg. Ez most nagy segítség, hiszen nem kell újra végigzongorázni, hogy mikor mit vezessünk be Tücsi étrendjébe, elég fellapoznom Manó babafüzeteit.
Anno Manónak is főztem a babaételeket, úgy gondolom, Tücsivel is kerülni fogjuk a bébikonzerveket. Magunknak sem szívesen készítek konzerv-zacskós-üveges ételeket, akkor Tücsköt miért fognám erre? Nincs különösebb ellenvetésem az üveges bébiételek ellen, biztos jók és finomak is, de ha megtehetem, hogy főzzek és Tücsi mindig frisset, házit egyen, akkor inkább ez utóbbit választom.

 

Négy hónaposan egyelőre gyümölcs és zöldségételek voltak soron: nyers reszelt alma (ebből a Golden a savassága miatt), villával összetört banán, zöldségekből a krumpli, sárgarépa, petrezselyem, fokhagyma, néhány zöldfűszer: petrezselyemzöld, majoranna, bazsalikom. Értelemszerűen a zöldségek és zöldfűszerek csak főve.
Most még külön főzök kisasszonykának - saját lábaskát kapott, abban csak neki főzök -, később majd fűszerezés előtt kihalászok a magunknak szánt ételből zöldséget, húst és abból lesz babakaja.

Minap majorannás krumplipürét rittyentettem Tücsöknek. Kissé bizar színe ellenére - a velefőtt és beleturmixolt néhány majoranna levéltől érdekesen zöldes lett a püré - kisasszonyka vidáman gyűrte, majd 200 gr-t tüntett el  együltében. Igaz, a vége fele kissé lassítottunk az iramon :)
Hasznosítva a Manóval megtapasztaltakat, minden új íz bevezetésénél és aztán a babapempők készítésénél is, ha csak tehetem, anyatejcivel keverem az ételt.


Babapempő - majorannás krumplipüré

hozzávalók

1 nagy szem krumpli
2 gerezd fokhagyma - megfőzve kifejezetten édes
2-3 levélke majoranna
néhány karika petrezselyem

A zöldségeket alaposan megmosom, megpucolom, apróra vágom, kevés vízben főni teszem. Inkább lassú tűzön párolom, fedő alatt, mint lobogva főzöm.
A friss zöldfűszer leveleket szintén alaposan megmosom és a zöldségekkel együtt megfőzöm.
Mikor minden zöldség puha, leszűröm és kevés anyatejcivel lazítva összeturmixolom. Ha nem lenne anyatejci, akkor a főzőléből használnék egy kevéskét a turmixoláshoz.
Langymelegen adom Tücsinek.

A fokhagymától és majorannától igen kellemes illatú, előbbitől picit édeskés is. Ha Tücsi majd apró darabosat is eszik, a zöldségek felét turmixolom, a többit villával apróra töröm és a péppé mixelthez keverem.

3 megjegyzés:

  1. Egyem a pici kis lábacskáit. Gyönyörű baba! Gratulálok hozzá, illetve ahhoz az elhatározáshoz és megvalósításhoz, hogy mindig házit egyen. Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Tücsök a fotón és a monitoron keresztül szerintem hasonlít Manóhoz. Szép baba. Nagyon ügyes voltál Manónál is a sok babamenüvel kapcsolatban. Sok kismama olvashatná a blogodat és sok jó tanácsot zsebelhetne be. Csak így tovább, várom a beszámolókat Manóról is. Jó egészséget a pici családhoz Bori

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon hasonlít a 2 tesó és édes ez a pici lányka!!!

    VálaszTörlés