A rohamosan következő 365 napra :)

Minden kedves és szeretett Rokonunknak, Barátunknak, Ismerősöknek, Olvasóimnak, bekukkantó, elidőző Vendégnek

Non-stop család és fertőző garffykázás

 Manó kérdezte a napokban, mit jelent az, hogy non-stop.
Mi (azaz Manapó és jómagam): A non-stop olyan valami, ami soha nem áll meg, mindig működik, mindig megy, mindig történik, folyton-folyvást. Vagy furton-furt, ahogy Kismama szokta mondani. Például a régi kisbolt, az non-stop üzlet volt, állandón, szünet nélkül nyitva volt.
Manó: Vagy a Verdákban a non-stop járat Kaliforniába! Mert Mac sem állt meg soha útközben, csak mikor odaértek.
Mi: Igen kicsim, jól mondod, az egy non-stop járat volt, mert Mac nem tartott pihenőt, csak ment és ment.
Manó töpreng egy kicsit, majd ezt mondja: akkor mi egy non-stop család vagyunk. Mert állandóan és mindig család vagyunk és velünk mindig vagy történik valami vagy megyünk valahova.
Így lettünk non-stop család :)

 

December elején beütött a mézes-láz. Egyik adag mézestésztát kevertem a másik után, főleg kekszeket gyártottam, miután kiderült Manó is, Manapó is szívesebben eszi a ropogósra sült kekszeket, mint a puha puszedlit. Persze, soknak került a tetejére - mármint a kekszekére :) - hol több, hol kevesebb cukormázas díszítés, Manó elsősorban ezeket szedegette ki a nagy kekeszesdobozból.

Készültek mézesek ajándékban, ovis és egyéb karácsonyi vásárokra, megrendelésre.
És idén is lett házikó.

Amolyan igazi mesebeli mézeskalács házikó, savanyúcukor ablakokkal, apró csokidrazséval kirakott falakkal, cukormázból eresszel s arról lelógó jégcsapokkal, félig nyitott ajtaján karácsonyi koszorúval; angyalkával, télapóval, rénszarvasokkal, karácsonyfával, díszes kapuval.

Amíg gyúrtam, szabtam, rajzoltam a tésztát, arra gondoltam, jövőre vagy két házikót kell készítenem, vagy egy nagyobbat, esetleg nem is házikót, de várat, egy részét királykisasszonyosra, másik felét lovagosra. :)

Van mézestészta bekeverve? - kérdezte Manapó.
Van, Manónak is ígértem, hogy délután együtt mézesezünk. Mit süssek belőle? - feleltem-kérdeztem.
Ha segítesz, készítenék egy mézeskalács házikót - jött a meglepő válasz.

És lőn. A rozsliszttől puha tésztát Manapó gyúrta keményre, szabta a falakat, tetőelemeket, írókával és szemenként csipesszel szedegetett apró gyöngyökkel díszítette a falakat, ablakokat, hígra kevert cukormázból varázsolt havat a tetőre.

Voilá, két nap alatt elkészült a téli mézeskalács házikó. "Repi ajándék" :), munkatársak örültek neki. Amíg volt, aminek, mert a kéménynek öt perc alatt lába kélt :) "Kilógott" - szabódott a kollega teli szájjal :)

Amíg Manapó a mézesházzal bíbelődött, Manó rettentő szorgalommal és odafigyeléssel gyártotta a rajzolt mézeskekszeket.

 

Ki látta a Jégkorszak bármely részét? Megvan Sid, az őslajhár?

Nálunk járt látogatóba, legalábbis a feje, ahogy Manó harang alakú kekszekre Manó megrajzolta Sid fejét :)

Ahogy két emberkém az asztal fölé hajolva, az összpontosítástól összevont szemöldökkel, időnként kidugott nyelvvel alkotott, Manapó egyszer csak felnézett és megállapította: ez van, a garffykázás fertőző.
Az :)

Tücsike kimaradt a mézes-buliból - bár, úgy gondolom, szívesen matarászott volna cukordrazsék, díszítő gyöngyök között, gyurmázta volna lelkesen kis kezecskéivel a tasakba zárt színes cukormázat :)
Manó nagyfiúsan, egy öt éves minden komolyságával elmagyarázta neki, hogy kistesó, ez még nem való neked, kicsi vagy még hozzá és mindent a szádba tennél és nem beteg lennél. Aztán, mintegy kárpótlásul, megmutogatta Tücsinek egyik féltett legó újságjából a legáhítottab darabokat.
:)

Karácsonynak délutánján ...

... sötét még a nagyszoba,
Kukucskálni sem lehet, mert zárva van az ajtaja.
Csengőszóra kinyílik majd, a sok gyertya felragyog,
Olyan jó, hogy meggyújtjátok, karácsonyi angyalok.

Ezt a dalt Manótól tanultuk, ezt énekeltük szenteste a csodaszépre díszített karácsonyfánk előtt.


Ezzel a dalocskával kívánok

Áldott, békés, csendesen mosolygós, vidáman kacagós Karácsonyt

drága Barátaimnak, kedves Olvasóimnak - akiknek külön köszönöm, hogy a hosszú hallgatás alatt sem feledkeztek meg a blogomról -, mindenkinek, aki bekukkant hozzám.

Persze, hogy a technika ördöge Karácsonykor sem aludt, valószínüleg "ajándékba" kaptuk tőle a péntek éjjel óta tartó teljes nethiányt. Elnézést kérek mindenkitől - rokonoktól, Barátoktól, Olvasóktól, ismerősöktől -, nem a hét év gyerekszoba hiánya, csupán a nettelenség miatt kívánok késve nagyon kellemes, fenyőillatú, áldott, boldog ünnepeket..

Levél hirtelen felindulásból

Kedves Földanya, Éganya, Felső és Alsó Teremtők, és úgy általában mindenki, akinek köze volt/van/lesz úgy általában az emberke teremtéséhez!

 Nem panaszkodom, mert ahhoz egyrészt kicsi vagyok, másrészt, meg minek.
Csak finoman jelzem, hogy van némi hiányosság a tervekben és/vagy a kivitelezésben, ami az édesanyákat illeti.
Kezdjük ott, hogy csak egy fejünk van. Igaz, hogy nőként tudunk egyszerre két-három - sőt, 5-6! - dologra is figyelni szimultán, de az egy fejen csak egy száj van, így beszélgetni-kérdezni-válaszolni egy időben csak egy felé tudunk. Igazán jól jönne mondjuk még 1-2 száj, persze, csak abban az esetben, ha megoldható, hogy három szájjal három különböző dolgot mondjunk, kérdezzünk. Egyikkel például esti mesét mondhatnánk, másikkal életünk jobbik felével beszélgetnénk, harmadikkal még mindig lenne lehetőség a napi/heti/negyedéves/éves záráshoz szükséges adatok megbeszélésére.
Azt is hiányosságnak tartom, hogy mindössze két kezünk van. Igen, igen komoly kihívások elé állít bennünket ez a csupán-két-kezes lét. Még akkor is, ha nem éppen ünnepek előtti időszakban leledzünk, de ilyenkor aztán még inkább, sőt.
Lábból elég az a kettő, ami van. Több lábbal úgysem lehetne többfele vinni azt egy testet.
De ha már itt tartunk, igazán gondoskodhattatok volna arról, hogy legalább időnként legyen kettő belőlünk. Esetleg három. Vagy négy.
Egy, aki édesanya, egy, aki feleség, egy, aki háziasszony, és egy, aki dolgozik. Ha belegondoltok, nem is kérek sokat, hiszen még így, négyszeresen, sem jutna egy példány belőlünk a napi nyolc óra pihenésre, hogy a napi nyolc óra szórakozást már ne is említsem.
Elismerem, macerás lehet megoldani az időnkénti és időszakos klónozást. Akkor legalább azon törpölhetnétek, hogyan lehetne 30, esetleg 36 órát belesűríteni egy napba. Nem állandó jelleggel, de esetenként nagyon is jól jönne. És akkor talán elég lenne az egy száj, két kéz és egy test felállás.

Hirtelen felindulásom nem a rohamléptekkel közeledő, már-már a kertek alatt járó, ajtón kopogó Karácsonynak köszönhető, bár, elismerem, van némi, elenyésző kapcsolat a kettő között.
Úgy általában, a mindennapok rohanásában is nagyon jól jönne időnként néhány extra száj-kéz-test. Hogy ne csupán rohanás legyen, de férjen bele egy napba öt perc andalogva sétálás, még ébren lévő gyereknek altató dúdolgatás, legalább negyedórányi meghitt összebújás, tíz perc zavartalan olvasás. S ha nem túl nagy kérés, néhány órányi alvás.

Úgysem kívántam semmit Angyalkától-Jézuskától-Mikulástól. Lehetne a fentieket? Ha nem is egyszerre, de rendre? Szépen kérem.
...
Bár, tudjátok mit. Inkább mégsem.
Elképzeltem magam, nyolckarú Sivaként, négy példányban, fejenként két szájjal ... És nem tudom, hogy kacagjak vagy borzongjak.
Azért, azt a hogyan-gyömöszöljünk-36-órát-egy-napba ötletet átgondolhatnátok.

:)