Oldalak

2013. febr. 19.

Fasírttal tűzdelt káposzta torta


Méghozzá hatalmas káposzta torta, óriási hars zöld, szélein vidáman fodrozódó lapikkal :)



Az úgy volt :), hogy Tücsike második születésnapján ÉAnyám egy fél perc erejéig tortának nézte ezt :)


Még közelebb is lépett az asztalhoz, hogy jobban szemügyre vegye és némi bizonytalansággal a hangjában megkérdezte, az ott a torta?

Ez a kis közjáték, illetve a hétvégi házi-farsang adta az ötletet ÉAnyám névnapi tortájához :)

Elég sokat töprengtem, hogy legyen a fej "káposzta" nem kifejezetten félgömb, hogy minnél jobban hasonlítson egy valódi zöldségre. Aztán azon agyaltam, hogy formázzam meg a lapikat. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy valódi lapin "nyújtom" ki a torta borítását, de erről Manapó szerencsére lebeszélt, mondván, hogy amennyit a lapi formázna, annál többet tudok én.
Az egész káposzta torta műveletet bonyolította egy 40+ km-es szállítás is. Így a félkész tortát szállítottuk, aztán a helyszínen kerültek a fejre a lapik és a fasírtok.

Elfogultság nélkül mondhatom, a káposzta torta osztatlan sikert aratott :)

Maga a torta két részből áll, a fej nagy része egy hatalmas charlotte (piskótatekercs, krém), amihez a "legeslegelső torta" - Manó és Tücsi első szülinapi tortája - krémjét használtam.
A charlottet két réteg "hamis piskóta" borítja - recept by Kiskukta, remélem nem orrol meg a tészta elnevezéséért -, közte marcipános krémmel.
Mind a charlotte, mind a marcipán krémes hamis piskóta megállja a helyét külön-külön is.
A lapikhoz zöld és fehér marcipánt gyúrtam egybe - a zöld magában túl erős lett volna -, igyekeztem nem teljesen homogén színűre dolgozni a marcipánt.
A fasírtok marcipános kekszszalámi masszából készültek, csokiba mártva, fekete csokidarával, illetve piskótamorzsával megszórva.

Dédi azt mondta, nemcsak szép, de finom, izgalmas torta lett, unokahúgom egyszerűen ezt kérte: anya, ezután csak ilyen káposztát együnk otthon! :)


Káposzta torta fasírtokkal

hozzávalók (1/6) - charlotte, piskóta

2 db 5-5 tojásból sütött piskótalap
nutella

A két piskótalapot külön-külön megsütöm, feltekerem, majd miután kihűlt, nutellával megkenem, ismét összetekerem, letakarva félreteszem.

hozzávalók (2/6) - charlotte, krém

egy nagy doboz hámozott, felezett őszibarack befőtt (kb 470 gr töltőtömeg)
1 kg túró
1 nagy doboz natúr joghurt
2 púpozott ek mascarpone
14 ek házi vaníliás cukor - ha nincs készen vaníliás cukor, egy rúd vanília kikaparva
2 dl habtejszínből tejszínhab
18 lap zselatin
10 ek befőttlé

A fél őszibarackokat kicsit lecsöpögtetem, majd merülő mixerrel pürésítem.
Mivel mi szeretjük, ha a krémben kicsit darabos a tehéntúró, nem töröm át szitán, csak egy keveset (kb 10-15 dkg) a barackkal együtt pürésítek.
Nagyobb keverőedénybe teszem a túrót, rákanalazom a joghurtot, a mascarponet, a cukrot. Kézimixerrel kicsit összedolgozom, hozzáteszem a barackpürét, alaposan összemixelem.
Kis edénybe mérem a 10 ek befőttlevet, beleteszem a lapzselatinokat és egészen kicsi lángon addig melegítem, amíg a zselatin felolvad és egynemű lesz (villával szoktam kevergetni).
Folyamatos keverés közben (kézimixer közepes vagy nagyobb fokozat) vékony sugárban a túrós-barackos krémhez öntöm a felolvasztott zselatint (azért keverem a krémet csorgatás közben is folyamatosan, hogy ne csomósodjon a zselatin). Alaposan átkeverem az egész krémet, így a zselatin szépen eloszlik. Ilyenkor szoktam megkóstolni, megkóstoltatni Manapóval is :), kell-e bele még cukor.
A hideg habtejszínből kemény habot verek, 2-3 részben beleforgatom a túrós-barackos masszába.
A krém tetejét elsimítom, folpack-al lefedem, hűtőbe teszem.


A charlotte összeállításához most egy hatalmas saláta mosót használtam. Mivel ez ugye itt-ott lyukas, sütőpapírból csíkokat szabtam, ezekkel kibéleltem a saláta mosót (hogy biztosan ne folyjon ki a krém), majd ezután béleltem ki az egészet folpackal, úgy, hogy az edény szélein túllógjon a folpack (majd ezt hajtom vissza letakarásnál).
A két nutellás piskótatekercset ujjnyi vastag szeletekre vágom, és szorosan egymáshoz illesztve a csigákat, kibélelem a félgömb formát.
Az őszibarackos-túrós-joghurtos krémet kiveszem a hűtőből, lazán átkeverem, majd a műanyag edénybe, a piskótatekercsekre kanalazom. A formát alólról is, oldalról is megütögetem, hogy a krém biztosan kitöltsön minden rendelkezésre álló helyet. A charlotte tetejét (ami majd az alja lesz) elsimítom, egy tányérral lefedem (vigyázok, ne érjen a krémbe), majd hűtőbe teszem. Egyelőre nem a folpackkal takarom le a charlottet, mert a krém még laza, beleragadna a folpack.


hozzávalók (3/6) - "hamis piskóta"

Ez a tészta hamis piskóta néven fog bevonulni a receptesembe, függetlenül attól, nem piskóta. A receptet Kiskukta blogjából böngésztem. Nagyon kellemes állagú, szépen felnövő, ruganyos, levegős tészta. Az eredeti recept két tojásra szól egy 25 cm-s tortaformához. Nekem nagyobb lap kellett, a 28 cm-s formához 3 tojásból sütöttem.

3 tojás
15 dkg cukor
26,25 dkg liszt - kakaós laphoz 3-4 ek liszt helyett cukrozatlan kakaópor
1,125 dl tej
1,125 dl olaj
1 cs sütőpor
6 dkg porcukor a tojáshabhoz
néhány csepp citromlé a tojáshabhoz

A hamis piskótához első lépésben keverőtálba teszem a cukrot (15 dkg), ráöntöm a tejet, olajat és ráteszem a tojások sárgáját. Kézimixerrel kicsit összekeverem. (értelemszerűen, a tojásfehérjéket külön edénybe teszem)
Beleszitálom a lisztet és a sütőport, majd 4-5 perc alatt sima, homogén masszává dolgozom.
A külön tálba tett tojásfehérjéket pár csepp citromlével és csipetkényi sóval félkemény habbá verem, beleszórom a porcukrot, majd kemény habbá verem (akkor jó, ha a kézimixer keverője csíkot húz a cukros tojáshabban).
A tojáshabot 3-4 részletben a cukros-lisztes masszához forgatom; ilyenkor már nem kézimixerrel, de fakanállal (tojás/tejszínhab eldolgozáshoz kedvencem egy lapos fejű, középen lyukas fakanál).
Sütőpapírból egy 28 cm-es kört vágok, ezt beteszem a kapcsos oldalú tortaforma aljába. Az forma oldalát nem kenem semmivel.
A tésztát a formába kanalazom, a tetejét úgy simítom, hogy kicsit homorú legyen (tehát a masszát kicsit felhúzom a forma széleihez). Így a tésztám sülés közben egyenletesebben nő, nem lesz nagy púp a közepén.
170 fokos sütőben (légkeveréses) kb 22-30 percig sütöm.
Mivel először sütöttem ezt a fajta tésztát, a 22. perc környékén kihúztam a tepsit és megszúrkáltam a tésztát, mivel semmi nem ragadt a szúrkámra, késznek nyilvánítottam.
A kész hamis piskótát formástól rácsra állítom, hűlni hagyom, kb 10 perc múlva lekapcsolom a forma oldalát és a sütit a forma aljáról átcsúsztatom a rácsra. Így nemcsak gyorsabban hűl, de az alja sem szalonnásodik.


hozzávalók (4/6) - marcipános krém

Tücsi 2. szülinapi tortájához használt főzött krémet készítettem, az arányokon picit változtattam (3 dkg-val több marcipán, 2 ek-al kevesebb mascarpone), hogy picit keményebb legyen a krém (meg kell tartania egy több, mint 1 kg-s charlotte rakományt).

8 dl tej
18 dkg liszt
8 dkg házi vaníliás cukor - vagy cukor + 1 vaníliarúd kikaparva
8 dkg marcipánmassza - most zöldet használtam
2 bő ek mascarpone
6-8 dkg porcukor - mindenképpen porcukor!

A főzött krémhez a tejet simára keverem a liszttel, hozzáadom a vaníliás cukrot is.
Alacsony lángon, állandó kevergetés mellett felfőzöm, nagyjából 2 percig hagyom szelíden rotyorászni, majd beleszórom a lereszelt vagy kisebb darabokra tört marcipánt.
További 2-3 percig tart, amíg a marcipán teljesen felolvad, és a krém egynemű lesz.
A megfőtt, forró krémet teljesen kihűtöm. Ha nagyon ráérek, hideg vízbe állítom a lábast és kevergetéssel siettetem a hűlést. Ha nincs annyi lábalóga időm, a krémes lábast folpackkal letakarom és hűvös, hideg helyre (de nem a hűtőbe) teszem. A folpack segít, hogy ne legyen nagyon bőrös a krém teteje.

Tipp:
Kis lángon főzve is kell az állandó keverés, hogy a krém ne csomósodjon össze, illetve ne kapjon oda. Bár az összes reklámban a pudingot fakanállal keverik (és azonmód forrón, a lábasból eszik!), nekem sokkal jobban bevált a kisméretű, ovális habverő keveréshez.

A krémhez, második lépésben, simára keverem a mascarponet a porcukorral.
Kézi mixerrel átkeverem a teljesen kihűlt főzött krémet, majd összedolgozom a porcukros-mascarponeval.
Letakarom és hűtőbe teszem.

Tipp:
Aki kóstolt már olyan tortát, aminek a krémjében recsegett a cukor (én igen, borzalmas volt, pedig híres-neves cukrászdából származott), az tudja, hogy a mascarpone kikeveréséhez miért kell feltétlenül porcukor.


Amikor a hamis piskóta teljesen kihűlt, a tetejét kicsit megfodrászolom (azaz a sülés közben létrejövő kis puklit levágom, így szép lapos lesz) és két szeletbe vágom (lehet háromba is, nekem most kettő kellett).
A hűtőből előveszem a charlottet (eddigre már szépen keményedik a krém) és a marcipános krémet.
A krémet szemre négy felé osztom, egy negyednyit a charlottera kenek, majd ráigazítom az egyik hamis piskóta lapot, alaposan lenyomkodom. Egy újabb negyednyi krémet kenek a lapra, de nem teljesen a széléig, kb másfél ujjnyit szabadon hagyok a lap szélétől. A második tésztalap szélét megfodrászolom, azaz körben másfél ujjnyit levágok belőle, majd a krémes lapra igazítom, lenyomkodom. Az egészet betakarom a műanyag saláta mosó szélein túllógó folpackkal, lenyomtatom egy kerek lapítóval, majd visszateszem a hűtőbe.

A levágott süti darabokat összegyűjtöm, vagy megesszük tízóraira, vagy megszárítom és pl kikent tepsi megszórásához, krémek sűrítéséhez, ördögpirulához, stb használom.


hozzávalók (5/6) - "fasírt"

Kisebb adag ördögpirula masszát készítek, a közepébe nem kerül meggy, viszont a masszájához reszelek kevéske marcipánt. Nálunk otthon a kekszszalámit, ha gombócnak formáztuk, ördögpirula néven ismertük.

20 dkg háztartási keksz
12 dkg margarin
1,5 dl víz
10 dkg porcukor
2-3 dkg marcipánmassza
1 ek cukrozatlan kakaópor
burkoláshoz (ét) bevonó csoki, margarin, tej
szóráshoz fekete csokidara, piskótamorzsa

A háztartási kekszet késes aprítóban elmorzsálnám, ha nem adta volna meg magát az aprítóm; így két nylon zacskóba teszem és sodrófával addig dögönyözöm, míg morzsás lesz (nem kell egyneműnek lennie). Lehetne húspotyolóval (aka klopfoló) is dolgozni, de mivel az egész káposzta torta és a fasírtok este/éjjel készült, nem akartam a ház csendjét felpotyolni :)
A kekszmorzsát, kakaóport és a porcukrot keverőedénybe teszem, ráreszelem a marcipánt.
A vizet és a margarint kisebb edénybe mérem, gyenge lángon (vagy mikróban) csak annyira melegítem, hogy a margarin elolvadjon. A vizes-margarinos keveréket a kekszmorzsára öntöm, elkeverem, majd kézzel összegyúrom. Megkóstolom, ha nem lenne elég édes/marcipános, most még javítható.
A masszából kisebb golyókat formázok, mindegyikbe beleszúrok 2 fogpiszkálót (féltem, egy fogpiszkáló nem tartja meg eléggé).
A bevonó csokit, a pici margarint és nagyon kevéske tejet edénykébe teszem (érdemes kicsi, de magasabb edénykét választani, én pl egy kávéskészlet tejkiöntőjét használtam), mikró olvasztó fokozatán összeolvasztom (3x10 mp), majd simára, egyneműre keverem.
Az ördögpirulákat egyenként belemártom az olvasztott csokiba, hagyom a felesleget lecsöpögni majd a fogpiszkálót beleszúrom egy üres tojástartóba (vagy hungarocel darabba), így a fasírtocskákon szépen megdermed a csokimáz.
Ötösével dolgozom, azaz öt golyót becsokizok, további száradásig a fogpiszkálót az üres tojástartóba szúrom, majd minden ötödik után a még bőven ragadós, de már nem elfolyós csokibevonatot megszórom fekete csokidarával, illetve piskótamorzsalékkal, majd teljes száradásig visszaállítom a tojástartóba.

Tipp:
Azért érdemes várni kicsit a becsokizás és megszórás között, mert a csokidara súlya letolhatja a friss csokibevonatot a fasírtokról.
Szóráshoz lehet nem egészen apróra darált diót, mandulát, esetleg pisztáciát is használni, illetve színes csokidarát (ilyen is készült, ezeket külön "tálaltam").

Itt némi szünet következett, ugyanis a káposzta torta darabjaiban - a megmaradt marcipános krém (az egésznek csak a felét használtam el a lapokhoz), a teljesen megszáradt, bedobozolt fasírtok, a hatalmas charlotte és marcipán a bevonáshoz - utazott a debütálás helyére.


hozzávalók (6/6) - torta bevonásához

marcipán - 2x150 gr zöld + 2x150 gr fehér
porcukor - átszitálva, ezen nyújtom a marcipánt

A lapik megformázásához a zöld és fehér marcipánokat összegyúrom (előtte a gyúrdeszkát megszórom átszitált porcukorral és a kezem is befehérítem egy kicsit), nem teljesen egyszínű masszává. Reményeim szerint így lapibb lesz a lapi :)
Nem egészen öklömnyi darabokat leveszek az összegyúrt masszából, porcukros deszkán 2-3 mm vastagra nyújtom, éles késsel lapi formájúra vágom (hogy jól fedje majd a tortát, inkább hosszabb, mint kerekebb alakúra). A káposzta lapik közepét, hosszában kicsit felpúposítom, majd éles, vékony pengéjű késsel belerajzolom az ereket. Végül a lapik szélét, körben kicsit meghullámosítom, azaz két ujjam között megnyomkodom.
Amíg én a lapikkal szobrászkodtam, Manapó átkente a már tálcára fordított charlottet a maradék marcipános krémmel (a krém azért kell, hogy legyen mibe megtapadjon a marcipán borítás).
A megformázott lapikat egyenként feligazítom a káposzta tortára, ahol fedik egymást, ott kenek leheletnyi marcipános krémet a lapik közé.
Utolsó lépésként a káposzta torta tetejébe tűzdelem a fasírtokat.

Voilá, kész is, a fasírtokkal tűzdelt káposzta torta tálalásra kész! :)


Megérte a munkát, fáradtságot :) Nemcsak hatalmas lett, de jópofa is - mint Manó megjegyezte, ilyen farsang sem volt még, hogy a torta is jelmezbe öltözzön :). És finom, nagyon finom, a nutellás piskótatekercs, az őszibarackos-túrós és a marcipános krém, a hamis piskóta és a marcipán borítás nagyon kellemes, izgalmas összességet alkotott.


Jó étvágyat ! :)

3 megjegyzés:

  1. Kimondom, ami rögtön eszembe jutott: azta..va!!!

    Gratulálok a kézügyességhez, kreativitáshoz, türelemhez, fantáziához!!!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Szuper ügyes vagy, nagyon szép és biztosan nagyon finom volt a "káposzta torta"
    Dóri

    VálaszTörlés