Garffyka: In memoriam ...

"Családunk egyszerű magyar család. Történetét azért írom meg, hogy utódaim tudják kik voltak az őseik, honnan, milyen társadalmi helyzetből származtak, indultak, hogyan képezték magukat és milyen műveltséget, alkotószintet értek el.
...
1914 augusztus 12-én születtem Tiszasülyön. Születésemkor a papa már nem lehetett ott, mert az első világháború kitörésekor, 1914 júliusában behívták katonának.
...
A papa hazatérésével kapcsolatban emlékszem két „bölcs” mondásomra: megkérdeztem, hogy hol volt ilyen sokáig, mire a papa tréfásan azt felelte, hogy elcsavargott egy kicsit. Erre én, a már azelőtt hallott formában, azt mondtam, hogy hátrakötöm a sarkát, ne tudjon ismét elmenni. Majd amikor a vacsorára került a sor mondja a mama, hogy hozzam ki a kamrából a kenyeret, mire én dicsekedve kijelentettem, hogy már meg tudom keresni a kenyeremet. Négy éves voltam ekkor.
...
A Szabolcs utca 30 szám alatti házban laktunk, az első emeleten, egyetlen szobában. A lakbér húsz pengő volt havonta. ... Később én is munkát vállaltam a kórház konyháján és így kerestem én is 24 pengőt havonta.
...
A papa tartott az iskolai szünetekben, majd a mamánál voltam és közben a Szabolcs utcai zsidó kórház konyháján dolgoztam.
A tálcát a fejünkre tett párnára helyeztük és így vittük át a kerten, folyosókon, lépcsőkön az un. teakonyhákba ....
...
Az iskolai szüneteket jobbára a papánál, Tiszakürtön töltöttem. A papa be is fogott kisebb munkákba, pl. azt a feladatot kaptam, hogy készítsem el a gépházajtó zárját, vagy amikor a fűtő hiányzott én helyettesítettem. Nemegyszer rám bízta a gőzgép beindítását, megállítását. Egy nagy, kéthengeres Röck gyártmányú fekvő gőzgép hajtotta meg transzmissziós szíjjal a malmot és a fűrésztelep gépeit. Ha kovácsolt, megtanított ráverni a vasra a nagy kalapáccsal. Szabadidőben 30-40 szemes véghorgokkal és varsával halásztunk, a csónakban aludtunk.
...
A polgári iskola után nagyon szerettem volna tovább tanulni, de ezt a szüleim nem tudták biztosítani.
...
Egy alkalommal, amikor a szőlőből jöttünk haza kocsival, érdekes élményben volt részem. A kocsi kb. egy km-t versenyt futott a szél hajtotta esőfelhővel. Az eső pár méterrel a kocsi mögött zuhogott, verte a port. Beérve a faluba még be tudott fordulni a kocsi a kapun és már zuhogott is rá az eső.
...
1936-ban felvételiztem a Csermajori Tejipari Szakiskolába. Felvettek és 1938-ban végeztem, Fölművelésügyi Miniszteri kitüntetéssel, a 35 iskolatársam közül. A vizsgán az igazgató és az osztályvezető tanár felhívására én tartottam a sajtkészítésről szóló előadást. A vizsgán jelen voltak a magyarországi tejipari vállalatok vezetői, igazgatói és Földművelésügyi Minisztérium képviselője.
...
1939 decemberében az Antant kiküldöttei vizsgálatot, létszámellenőrzést tartottak. Akkor Magyarország tényleges katonai létszáma ötvenezer fő lehetett. A mi zászlóaljunknál három fővel több volt, mint a megengedett. Ezeket azonnal le kellett szerelni. Néhányan, köztük én is kérvényeztük leszerelésünket. Én is beleestem a leszerelendők közé, így december 24-én leszereltem.
...
Egy nap hívatott a termelési osztály főnöke, Budai László, elém tett egy félbevágott sajtot és megkérdezte mit látok. Mondom, hogy egy pasztőrözött tejből készült, kissé túlsavanyodott tésztájú, vak trapista sajtot. Kérdi, hogy tudnék-e ilyet vagy ennél jobbat készíteni. Mondom, hogy jobbat is, ha megvannak a feltételei. Jó, mondja, akkor menjek le Kacsótára és vegyem át az ottani sajtgyár vezetését. Mikor? – kérdem. Ma délután öt órakor indul a vonatom. Vaj- és sajtkultúrával felszerelve elutaztam.
...
1942 augusztusában ismét behívtak fegyvergyakorlatra. Megbetegedtem, jelentkeztem a zászlóalj orvosánál, aki megvizsgált és JAN osztályzatot adott és ezt be is írta a katonai nyilvántartásba. Ez jelenleg alkalmatlant jelentett. Elküldött valamelyik Erdélyi üdülőbe.
...
... november 19-én elutaztam Marosvásárhelyre és ott eljegyeztem N.N.-t. Megállapodtunk abban, hogy Karácsonyra jövök és összeházasodunk
...
Marosvásárhelyről sokan elmenekültek a bejövő csapatok elől.
...
Vettem két jegyet a gyorsvonatra, de már csak az utolsóra kaptam. Az utazás reggelén megjelent nálunk N. nagybátyja, ..., magyar- és történelem tanár és elsírta, hogy a felesége az éjjel egy lavór vért hányt és ha nem kap orvosi segítséget, ami ott már nem volt, meghal. Kérte, hogy adjuk oda a két gyorsvonati jegyet, hogy felmehessenek Budapestre az orvoshoz. N-ra néztem, ő azt mondta, hogy adjuk oda, mentsük meg a nagynénjét. Odaadtuk a jegyeket és mi ottmaradtunk Marosvásárhelyen.
...
... bevittek Vásárhelyre, hogy kivégezzenek a katonai parancsnok döntése szerint. De az ezredes parancsnok – mikor elmondtuk, kik, mik vagyunk – menlevelet adott, amivel a családot visszahoztuk a marosvásárhelyi lakásunkba.
...
Tekintettel arra, hogy akkor még nem volt „tejipar” Romániában, a minisztériumi kollégákkal elkezdtük ennek a megszervezését. Megírtuk a Tejbegyűjtők kézikönyvét, a Fölözőmesterek

kézikönyvét, a Sajtmesterek kézikönyvét, melyeket lefordíttattunk magyarra is. Dr ...l együtt megírtuk a Tej- és tejtermékek készítése és vizsgálata című szakmunkát magyarul.

1950-1951-ben kezdeményeztem és megszerveztem két vajmesteri és egy sajtmesteri négyhónapos tanfolyamot, hogy az induló tejipari egységeknek legyenek bizonyos szakismerettel bíró dolgozói.
...
1974 szeptember 1-én nyugdíjba mentem."

Innen nem írta tovább Papi, pedig még annyi, de annyi mindent élt meg, sok jót és sajnos rosszat is.
Öt unokája megszületését és felnőtté válását.
Szeretett felesége, Mami, elvesztését.
Visszaköltözést Magyarországra.

Dédi Tücsivel és Manóval

Négy dédunokája megszületését és cseperedését.

Generációk

És még annyi, de annyi minden van, amiről Dédi nem írt.
Kirándulásokról, többnapos túrákról és kanaszta csatákról.

"Mondtam, csirkemellen nem lehet hegyet mászni. Nem is bírták. Mi meg kicsomagoltuk a hideg puliszkát, szalonnát, aztán lefele is fütyörészve jöttünk."
Szeretett játszani.

Vasútépítés

Dédi nem csak gyerek számítógépen szörfözött.

A kolozsvári ház udvarán lejátszott hatalmas tollaslabda csatáinkról. S hogy ő tanított meg sakkozni és mandolinon játszani.

Dédi és Manó

Generációk

Arról, hogy édesapjuk után elsőként tartotta kezében az egynapos Manót és aztán Tücsit is.

Dédi és Tücsi

Generációk

Hogy nyolcvan évesen, nagyjából egy hét "ismerkedés" után, a számítógép előtt ülve mérgelődött az internetkapcsolat lassúságán.

Gond nélkül felsétált két lépcsőfordulót, Dédi 97 éves

Nem írta, hogy ő volt a pár hónapos kisasszonyka legelső locsolója.

Dédi és a két éves balerina

Majd száz évesen úgy vágott az esze, szinte bármiről lehetett vele beszélgetni, érdekelte minden, és emlékezett nemcsak a sok-sok évvel ezelőtti dolgokra, de a múlt hétre és a tegnapi történésekre is.

A keze remegett, már nem tudott keresztrejtvényt fejteni, pedig egyik kedvenc időtöltése volt.

Generációk

Arról sem írt, hogy Manó sokszor bekucorodott az ölébe és együtt falatozták a kenyeret, kanalazták a joghurtot.

Vacsora

Nem írt "vérre menő" ideológiai csatározásainkról.
Egy ideig nálunk lakott és annyira nem akart zavarni, hogy mikor kérdeztük, mit szeretne vacsorázni, azt felelte, egy kis száraz kenyérsarok jó lesz. Teljesen meglepődött, aztán kacagott, mikor Manapó azt felelte, "hogyne, száraz kenyérsarok?! az úri dolog, nincs! de, ha Papinak megfelel, akad helyette frissensült kenyér vagy házi kalács."

Dédi egy őrült paleontológussal és tavasztündérkével

Arról sem írt, hogy érdekelte a nagyvilág, a jelen s a jövő is, hogy mindig nagyon szeretett tanulni, s mivel fiatal korában a szülei nem tudták tovább taníttatni, hát idősebben folyamatosan képezte magát. Már régen nyugdíjas volt, de mindig utána olvasott a legújabb tejipari fejlesztéseknek, kilencven évesen nekiült, hogy felfrissítse a német nyelvtudását.

Arról, sem írt hogy nyáron egykapus járókeretes focit játszottak Manóval.

Manó első születésnapján

Szeretett fényképezni, remegős kezeivel időnként sokáig "babrálta" a gépet, ilyenkor bosszankodott, mint mondta, nincs hozzászokva, hogy a teste nem úgy működik, ahogy szeretné.