Az internet bugyraiban többször is belefutottam méltatlankodó "minek majmolni a Halloween-t", "nem is a mi ünnepünk", "csak átvett cifraság, fölösleges" posztokba, hozzászólásokba.
Nem ingem, nem veszem magamra, de azért elgondolkodtatott, hogy ilyen alapon - "más népek szokásának majmolása" - akár a karácsonyfáról is lemondhatnánk, hiszen az sem tősgyökeres magyar szokás ...
Aztán eszembe jutott, gyerekkoromban mi minden évben faragtunk töklámpást. Hírből sem tudtuk, mi az a Halloween, a lámpásokat nem adott dátumhoz időzítve készítettük. A töklámpás egyszerűen hozzátartozott az őszhöz, a gyönyörűséges, illatos, sötét narancssárga húsú döblec időszakához. Nem volt felénk dísztök, sem lámpásnak való halloween-tök, úgyhogy azt faragtattuk a szüleinkkel, az utcabeli nagyobb gyerekekkel, nagyszülőkkel, szomszédokkal, ami döblec a kertben megtermett.
Egy valamire való gyereknek feltétlenül volt töklámpása. Amivel aztán jól lehetett ijesztgetni magunkat, egymást, sőt, idegen gyerekeket is. Sőt, olykor felnőtteket is.
Ősz volt, bőven érett már döblec, egymás mellett sorakoztak a rémszítőbbnél rémísztőbbre faragott töklámpások. Késő is volt már, de legalábbis bőven alkonyat után, ráadásul eléggé sűrű köd kezdett leszállni.
Már nem tudom, melyikünk találta ki, hogy a szomszéd ház előtt, az utcán álló hatalmas diófára másszunk fel. Persze, töklámpással együtt. Amire előzőleg a nagyok vastag cukorspárgát kötöttek, hogy lóbálni lehessen.
Akkoriban az utcában csak elvétve volt közvilágítás, autók sem igen jártak, a felnőttek az állatokat látták el vagy a vacsoráról gondolkodtak. Mi meg az aznapi utolsó csínytevésen törtük a fejünk.
Az embernél táskák voltak, talán bőröndök, nem is emlékszem már tisztán. Fáradt lehetett, mert eléggé görnyedten tartotta magát, de lehet, a két kezében cipelt egy-egy csomag húzta le a vállait.
Még soha nem voltunk annyira csendben, pedig elég sokan szorongtunk a diófa alsó ágai között.
Az ember vagy száz méterre lehetett a diófától és lassan közeledett.
Már csak ötven méter, már csak huszonöt.
Megszületett a terv. Zseniális volt. Számunkra mindenképp.
Már csak harminc lépés, már csak tíz.
Azt hiszem, szerencsénk volt, hogy az ember csak ordított és nehéz csomagjait pehelyként dobta el, s nem kapott szívrohamot ott helyben, mikor a töksötét, kihalt utcában, a járda közepébe nőtt, hatalmas diófa ágai közül, velőtrázó sikolyok kíséretében, az orrától pár lépésnyire leengedtük a kivilágított töklámpást.
Embert olyan gyorsan futni még nem láttam.
Aznap este nem kellett hazahívni bennünket, mindenki csendesen somfordált haza és lopva lestük a kaput, az ajtót.
Úgy esett, hogy a hatalmas dörömbölésre unokatestvéremék szomszédban lakó (az ő házuk előtt nőtt az ominózus diófa) nagypapája ment a kapuhoz. Legnagyobb megdöbbenésére egy magából kikelt ember elfúló hangon kiabálva vonta kérdőre, hol vannak azok a büdös, neveletlen utcakölykök ...
Réges régen elköltöztünk a "kicsi házból", az utcát feltúrták, a házakat átépítették.
Nem tudom, a vén diófa megvan-e még.
Nem emlékszem, milyen büntetést kaptunk az ijesztgetésért.
De valahányszor lámpást faragunk, mindig eszembe jut, ahogy lélegzetvisszafojtva kucorogtunk a diófa ágai között, s ahogy a visszafojtott izgalmunk vérfagyasztó sikollyal vette körül a kivilágított töklámpást.
Határozottan jó csíny volt :-)
Ez jó volt!:) És igen, nálunk sem volt ősz töklámpás nélkül, pedig hol volt még akkor a Halloween!
VálaszTörlésIlyen csínyt nem követtünk el, de egymást ijesztgettük javában!
Mi nyáron a postás bácsit ijesztettük meg a karbid-bombával (kifúrt spray-es dobozba tett karbid-darab, amire a fiúk ráköptek, majd a lyukhoz gyufát tettek.) Olyan hatalmasat lőtt, hoyg mi befogtuk a füleinket. A gyanútlan postás meg akkorát ugrott, hogy a biciklijét szinte messze repítette. :)
Jó tudni, hogy nem csak én voltam - lány létemre - olykor-olykor rosszcsont "büdös kölök" :-)
VálaszTörlés