Oldalak

2014. dec. 8.

Hóember, charlotte a neved :)

Mindenevő család vagyunk :-)
Advent első vasárnapján a puha, zamatos, tejfölös-búzakorpás kenyértésztából sütött Mikulást faltuk fel reggelire :-)
Advent második vasárnapján a Hóember volt terítéken :-)
Jövő héten, terveim szerint, Angyalka lesz soron, még nem döntöttem el, hogy kalácstésztából vagy piskótából.

A tegnapi torta első gondolata egy charlotte volt, amit a sűrű, zöldséges, galuskás szemespaszuly leves után gondoltam tálalni. Aztán a charlotte egyedfejlődésen ment keresztül és percek alatt megszületett a hóember forma gondolata, úgyhogy végül négy kis charlotte-t készítettem.
A hóember pocakjához a piskótatekercset erdei gyümölcs lekvárral kentem meg és a túrós-tejszínhabos krémbe házi eperlekvárt kevertem.
A hóember feje a nutellás piskóta tekercsből és finoman citromos túró-rudi krémből áll.
A gombjai, a szemei, orra, haja és a két keze mézestésztából készült, amit kisülés után vékony, színezett cukormázzal kentem át.
Mivel a hóember alul-felül charlotte-ból állt össze, ahhoz, hogy a pocakja és a feje alsó része megtartsa a tetejét, az alul lévő két charlotte-t sűrű írókával "meszeltem be", fél napig száradni hagytam, majd ráfordítottam a felső részeket és összeállítottam a tortát.
A Hóembert, utolsó lépésként, keményre felvert, enyhén vaníliás tejszínhabbal vontam be.
Szegény Hóember kicsit ijesztő lett :-(, azt hiszem legközelebb kisebb szemeket fogok rábiggyeszteni és talán a kezeit is vékonyabbra formálom.


Hóember torta

hozzávalók - tészta

3 piskóta tekercs, egyenként 5 tojásból
3x 1 kk házi vanília kivonat
lekvár, nutella a megkenéshez

hozzávalók - krém

2x 0,5 kg tehéntúró
2x 4 ek porcukor
2x 2 dl habtejszín
2x 2 ek porcukor
2x 3 lapzselatin
2x 3 ek tej

1x házi eperlekvár, 5 ek
1x 2 db citrom lereszelt héja

hozzávalók - bevonat, díszítés

íróka 1 tojásfehérjéből és 20 dkg porcukorból
4 dl habtejszín
4 bő ek vaníliás porcukor
mézestésztából sütött gombok, szemek, orr, haj, kezek


Legelső lépésként kisakkozom, hogy melyik négy kistálkát használjam, páronként egyformának, de legalábbis majdnem egyformának kell lenniük.
Mind a négy formát kibélelem folpackkal, félreteszem.
A habtejszíneket, ha eddig a kamrában voltak, hűtőbe teszem.

Megsütöm a három piskótatekercset.
A lert 180 fokra állítom.
Egyenként: 5 egész tojást 5 púpozott ek cukorral, kézimixerrel, legalább 20 percig keverek, menet közben hozzáteszek 1 kk házi vanília kivonatot. A tojás és cukor keveréke szépen kifehéredik, és nagyra, levegősre nő. Beleszitálok 5 csapott ek lisztet és habverővel finoman beleforgatom.
A tésztát sütőpapírral bélelt nagy gáztepsibe simítom, majd nagyjából 10-12 perc alatt készre sütöm.
A piskótalapot tiszta és száraz! konyharuhára fordítom, óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt, majd a konyharuha segítségével feltekerem. Lehetség szerint a feltekert lapot rácsra teszem (pl kenyérvágó deszka rácsa), így alólról is szellőzik. Hagyom kihűlni.
A teljesen kihűlt tésztát kitekerem és lekvárral vagy nutellával megkenem.
A hóemberhez három lapot sütöttem, ezekből egy lekváros, egy nutellás lett. A harmadik lapot nagyjából 2/3 részre osztottam, a nagyobbik felét lekvároztam, a kisebbiket nutelláztam. Mindezt azért, mert a kistálkákhoz elég volt 1 és 2/3, illetve 1 és 1/3 piskótatekercs; persze, ez a tálkák méretétől függ.

Hóember összeállítás előtt, négy charlotte, mézeskalács alkatrészek.
Miközben a piskóták sülnek, elkészítem a charlotte krémeket. Kétfélét keverek, igaz, hogy így kétszer dolgozom, de a tortában így mindenki megtalálja a kedvenc krémjét.
A charlotte krémek egyenként: kislábosba 3 ek tejet teszek, beleteszem a 3 zselatinlapot, egészen alacsony tűzön csomómentesre kevergetem, melegítem.
0,5 kg tehéntúrót 4 ek porcukorral alaposan eldolgozok.
2 dl alaposan lehűtött habtejszínből és 2 ek porcukorból kemény habot verek.
A cukros túróhoz dolgozom a teljesen feloldódott zselatinos tejet.
A lekváros charlottehoz keverem az eperlekvárt, a túró rudis krémhez a lereszelt citromhéjat.
Beleforgatom a kemény habtejszínt.

A piskótatekercseket 4-5 mm széles szeletekre vágom


Két tálka alját-oldalát kirakom a lekváros piskóta szeletekkel, másik két tálkát a nutellással, a tésztakarikákat szorosan egymáshoz illesztem.
Mindkét krémből félreteszek 2-2 ek-nyit.
A lekváros tekerccsel bélelt tálkákba, egyenlően elosztva kanalazom a lekváros krémet, a másik két tálkába a citromos túró rudit krémet.
A tálkák alját megütögetem, hogy a a krém minden apró rést kitöltsön, majd a krémek tetejét befedem szintén szorosan egymáshoz illesztett piskóta szeletekkel.
A folpackot visszahajtva befedem a tálkákat, lehetőség szerint valamivel kicsit lenyomtatom (pl 1-1 kg sós zacskót teszek rájuk), majd beteszem mindet a hűtőbe.

Haladok :)

A tojásfehérjéből és porcukorból írókát keverek, letakarom, hűtőbe rakom.

A négy charlotte-s tálkát 3-4 órát hagyom a hűtőben, ezalatt a zselatin szépen összefogja a krémet és kiborításkor nem csúszik szét az egész.

Kezek, szemek, orr, gombok.
Mézestésztából megsütöm a hóember "kiegészítőit", úgymint gombok és szemek, a szájának való apró tésztagömböcök, egy orr, kezek. Ez a hóember nem kalapot, de hajat kapott, a hajszálait is mézestésztából formázom.

Négy félgömbből két gömb; egymásra fordított charlotte-k.

A charlotte-s tálkákat előveszem a hűtőből.
Az egyik lekváros charlotte tetejét megkenem a korábban félretett 2 ek krémmel és óvatosan ráfordítom a másik lekvárosat.
Ugyanígy az egyik túró rudi krémes tetejét (a nutellás piskótakarikákat) megkenem a félretett 2 ek túró rudi krémmel és ráfordítom a másik charlotte-t.
A tálkákat leemelem (a felsőket), és a két charlotte dombot mindenütt alaposan átkenem a sűrű írókával.
Az immár két tálkát visszateszem a hűtőbe, amíg az íróka máz megszilárdul.
A két alsó charlotte-t azért vonom be írókával, mert a krémbe kevés zselatint tettem, és nem szeretném, ha a tésztagömböc alsó fele idő előtt megadná magát. A megszilárdult íróka segít, hogy az alsó charlotte megtartsa a ráfordítottat. Ha alólra nem charlotte, de piskótából faragott félgömb kerülne, az írókás mázolás-szilárdítás elmaradhat.

Előveszem a tálcát, amin tálalni fogom a hóember tortát.
A bevonathoz behűtött 4 dl tejszínhabból és 4 ek porcukorból kemény habot verek.
A két charlotte "bombát" kiveszem a hűtőből.
Először a hóember pocakját fordítom a tálcára, úgy, hogy az írókával bevont rész kerüljön alólra, majd ugyanígy a feje részt is, a két gömböcöt egymáshoz igazítom.
A hóember testét bevonom a felvert tejszínhabbal.
Fogpiszkálók segítségével felteszem a kiegészítőket, szemeket, orrot, stb.


Hóembert torta kész!
Tálalom.
Bezsebelem a dícséreteket, mert jól néz ki :-)
Bezsebelem a dícséreteket, mert nagyon finom :-)
Kell a kihívás, ezért elhatározom, hogy legközelebb álló hóember tortát sütök majd :-)

Szeleteléskor szépen látszik a két, egymásra fordított charlotte.

Jó étvágyat !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése