Oldalak

2015. jún. 16.

Rózsás Eszterházy

Mondhatnám azt is Eszterházy torta álruhában :)
Édesanyám egyik születésnapi tortája volt :)

Ha kinézetre is Eszterházy tortát készítettem volna, akkor összeállítás után a torta oldalát néhány evőkanálnyi félretett krémmel vonom be és darált dióval/mandulával, csokireszelékkel szórom meg, illetve a tetejére 2 tojásfehérjéből és 160 gr cukorból felvert kemény habot simítottam volna, amit kevés olvasztott fekete csokival díszítek.
De mivel ez a torta csak belül volt Eszterházy, a burkolata és a díszítése csupa csoki. Fehér modelling csoki köpenyt kapott és fehér-, illetve ét modelling csokiból készültek a pici virágok, a rózsák és a levelek is.


Az Eszterházy torta hat lapos, a lapoknak való tésztát laponként állítottam össze. Így sem volt sokkal nagyobb macera, mint egyszerre megkeverni a tésztát, majd laponként kisütni, ráadásul, így mindegyik lap egyforma vastag lett és az összeállított tészta sem ereszkedett meg a végére.
A lapokat egyenként, 24 cm-s formában sütöttem, amíg az egyik lap sült, összeállítottam a következőhöz a tésztát.
A krémhez étkezési keményítőt használtam, de vaníliás pudingporból is meg lehet főzni.


Rózsás Eszterházy torta

hozzávalók - tészta, 6 tortalaphoz

12 tojásfehérje
360 gr darált dió vagy mandula
300 gr cukor
120 gr liszt

hozzávalók - krém

40 gr étkezési keményítő (vagy 2 cs. vaníliás pudingpor)
5-6 ek cukor
2 tojássárga
100 gr darált dió vagy mandula
750 ml tej
70 ml rum (ha lehet, nem aroma; a rum alkoholtartalma kifő a krémből)
2 dl keményre vert tejszínhab


A lert 170 fokra melegítem. Sütőpapírral kibélelem egy 24 cm átmérőjű tortaforma alját.
Mivel én egyenkét sütöttem a lapokat, hogy ne tegyem-vegyem a mérleget, minden laphoz valót külön tálkákba kiméricskéltem, ettől pillanatra úgy tűnt, káosz van a konyhapulton, de sokkal könnyebb volt így dolgozni.


A tésztához átszitálom a lisztet, összeforgatom a darált dióval.
A tojásfehérjékből és cukorból habot készítek, először félig felverem a tojásfehérjéket, majd hozzáadom a cukrot és keményre, fényesre verem.
Fakanálra váltok és lazán a cukros tojáshabhoz forgatom a liszttel összevegyített darált diót.
A masszát a sütőpapíros tortaformába öntöm, elsimítom, 9-10 perc alatt készre sütöm.
Az illatos tortalapot óvatosan rácsra emelem (nem akarom megtörni), hagyom teljesen kihűlni.
Összesen 6 tortalapot sütök.


A habtejszínt hűtőbe teszem.
A krémhez az étkezési keményítőt, cukrot, tojássárgákat és rumot simára keverem, majd fokozatosan felöntöm a tejjel. Állandó kevergetés közben, alacsony lángon összefőzöm. Teljesen kihűtöm, majd belekeverem a darált mandulát.
Az alaposan lehűtött habtejszínből kemény habot verek és 2-3 részletben a mandulás, főzött, kihűlt krémbe forgatom.


A torta betöltéséhez öt részre osztom a krémet és egyenletesen elkenem az egymásra rakott lapok között.
Ha kinézetre is Eszterházy tortát készítenék, akkor a krémből elvennék 2-3 ek-nyit (ezt az összeállított torta oldalára kenném, és erre szórnám a darált diót/mandulát, csokireszeléket), majd a maradékot igazságosan elosztanám a hat lap között úgy, hogy a torta tetejére diós lap kerüljön.

 

Én modelling csokival burkoltam a tortát, ezért a betöltött és alaposan lehűtött tortát (3 órát állt betöltve a hűtőben) vékonyan átkentem alap vajkrémmel (1:1 vaj-porcukor habosra keverve), fél órára ismét hűtőbe tettem, majd étkezési keményítőn vékonyra nyújtott fehér csokigyurmával fedtem be.


A torta oldalát megsteppeltem, majd ehető ragasztóval feltettem a pici virágokat, a leveleket és a rózsákat.


Sikere volt :) S nem csak a tizenöt szirmos csokirózsák miatt :)

Jó étvágyat !

3 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű, nem csodálom, hogy akkora sikere volt.

    VálaszTörlés
  2. Ezt nem szabad megenni, olyan gyönyörű!!!!! ügyes vagy!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Diós torták hetvégéje volt. Nálam is az készült akkor :-)
    Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés