Oldalak

2018. nov. 18.

Csiga-kenyér, sörös-mustáros, öregtésztás

Mindennapink, most sörös kenyér öregtésztával. A sörös-mustáros kenyér közepes adagját sütöttem (ehhez a mennyiséghez van sütő-és-kenyér-kompatibilis sütőedényem) annyi különbséggel, hogy 15 dkg öregtésztával dúsítottam a kenyeret, és nem fontam, hanem szép kerekre gömbölyítettem, majd sütőpapírra bélelt, kerek jénai tálban kelesztettem és sütöttem.


Szerénytelenség nélkül, eszméletlenül finom! Még langymelegen - jó na, amikor annyira kihűlt, hogy éppen nem volt forró :) - elcsipegettük a ropogós héj egy részét, aztán a belsejét is meg kellett kóstolni, aztán valaki felvetette, talán meg is szeghetnénk, úgy, ahogy nagyok :), szeletekre. Aztán csak pislogtunk, mert még a morzsáknak is hűlt helye volt csupán. Szerencsénkre, már sütő-kész állapotban volt a másik kenyér.


Sörös-mustáros, öregtésztás kenyér

hozzávalók - öregtészta

hozzávalók - kenyér

Gőzös sütőben sült. Mielőtt betettem, a kenyeret is megspricceltem kevéske vízzel. A kisült, még forró kenyér illatos héjára hideg vizet spricceltem, rácsra állítottam, hogy kihűljön, aztán hallgattam, ahogy beszélget a kenyér.



Jó étvágyat ! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése