Oldalak

2018. dec. 16.

"Töltött káposzta" leves

Tavalyról indul a történet, amikor is a töltött káposzta böngyörgetésnek ez lett a végeredménye:

"Ismeritek La Fontaine meséjét a rókáról, aki addig osztotta egyenlően a sajtot a két medve közt, amíg a sajtból semmi nem maradt? Mert hol egyik darab volt több, hol a másik. Majdnem így jártam a savanyú káposztával és a belevaló töltelékkel. A szokásos másfél kiló darált húsból és egyéb hozzávalókból gyúrtam tölteléket, és a megszokott helyről volt két szép fej savanyú káposztám meg az apró. Ez nagyjából 60-64 darab töltött káposztát jelent. Eddig. Most valahogy nagyobbak voltak a fejek, elfogyott a töltelék, de maradt még apró és lapi is. Hát vettem még darált húst, begyúrtam tölteléknek és ismét és nekiláttam böngyörgetni. A lapik elfogytak, de maradt egy jó marék apró káposzta és egy kis tölteléknek való fűszerezett hús is. Ó, boldogság, gondoltam. Azon töprengtem, gombócolok néhány apró káposztával vegyített húsgombócot, de már nehezen tudtam volna begyömöszölni a teli rakott töltött káposztás fazékba. Ó, dupla boldogság, most mihez kezdjek ezzel? - motyogtam félhangosan, mikor homlokon csókolt a múzsa Egy kanálkányi kolbászzsíron megfuttattam egy kis fej apróra vágott hagymát, rádobtam egy felkarikázott murkot és petrezselymet, átforgattam, felöntöttem vízzel, dobtam bele egy maréknyi leveskockát - nem kell megijedni, házi leveskocka, azaz jégkockatartóban lefagyasztott húsleves, a maréknyi tíz jégkockányi húslevest jelent. A töltött káposztához begyúrt töltelékhez dolgoztam három kanálnyi füstöletlen kolbászhúst, kis gombóckákat formáztam, a fövő levesbe tettem. Ment még bele néhány kockára vágott krumpli és a megmaradt savanyú apró káposzta. Só, bors, mire a húsgombóckák és a krumpli megfőtt, a káposzta is jó lett."

Nos, most még hátrább vagyok a készülődéssel, de erre a levesre tudatosan készültem, ez lett a krumplis töltött káposzta leves Idén is frenetikus sikere volt, azt hiszem, átmentem más évszakokba is, ne kelljen szegény kis családomnak egy évet várni a következőre




Krumplis, húsgombócos savanyú káposzta leves - aka töltött káposzta leves

hozzávalók

1 kis fej hagyma
1 ek zsír (kolbászzsír, ha van)
30 dkg darált hús
~ 8 dkg bulgur
1 szál murok
1 szál karcsú petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2-3 kanálnyi kolbászhús (ha van) 
8 nagyobb szem krumpli
2 nagy marék savanyú káposzta (apró, vágott)
só, bors, bazsalikom, 1 babérlevél
1 kk pirospaprika
1 l zöldség alaplé (ha van) 

A murkot, petrezselymet megpucolom, fokhagymát meghámozom. A murok és petrezselyem felét, és a fokhagymát apróra reszelem (sajtreszelő, legkisebb lyuk). A maradék veteményt (murok, petrezselyem) felkarikázom.
A hagymát apróra vágom.
A kolbászzsírt felforrósítom, rászórom a hagymát, mikor üvegesedni kezd hozzáteszem a karikázott zöldségeket, néhányszor átforgatom, megszórom piros paprikával, majd felöntöm 1 l zöldség alaplével (vagy vízzel).

A darált húst, kolbászhúst, bulgurt, a reszelt zöldségeket sóval, borssal, bazsalikommal összegyúrom, diónyi gombócokat böngyörgetek.
A leves eddigre elkezdett főni, visszaveszem alatta a tüzet, hogy főjön, de ne zubogjon, beleteszem a húsgombócokat. Só-borssal fűszerezem - a sóval csínján, inkább kétszer sózom, mint egyszer túl, a kolbászhús is fűszeres és a savanyú káposzta sósságával is számolni kell.
A krumplit megpucolom, kockákra vágom, ezt is a leveshez adom és még felöntöm vízzel.
A savanyú káposztát átmosom, ha kell, ízlés kérdése, ki mennyire savanyúan szereti, kicsit felaprítom. Amikor a húsgombóckák főttek 20-25 percet, a leveshez teszem az apró káposztát és a babérlevelet. Mivel mi úgy szeretjük, ha a káposzta nem fő teljesen szét, így már csak 12-15 percet főzöm.

Kihalászok egyet a 26 húsgombóc közül - igyekszem azt, amelyiket utoljára tettem a levesbe -, kanállal kettévágom, ellenőrizendő, hogy megfőtt-e. Betartva a kétszeres ellenőrzés szabályát, és mivel szegény húsgombóckát úgyis kettényiszáltam, meg is kóstolom .
A töltött káposzta levest megkóstolom, ha kell, még sózom, borsózom. Kicsit hűlni hagyom.
Félbarna kenyérrel, tejföllel tálalom.
Bezsebelem a dicséreteket.
Eszembe vésem, hogy legközelebb kisebbre vágjam az apró káposztát, mert nagyfiam után szabadon "édesanya, ha kisebbre vágod a káposztát, akkor nehezebb kikerülni, és akkor a húsgombóccal és a krumplival együtt biztosabban megeszem" .

Jó étvágyat! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése