Az egész úgy kezdődött, hogy Katka idén is levelet írt Mikulásnak. Nem kért sok mindent, sőt, csak csokit és gumicukrot. És azt, hogy a nagyszakállú írja meg, hogy lett ő Mikulás.
Kristóf is írt - nagyon kedvesen szolidáris és élteti kishúga álmát, ha már az övét a technika tanárnak sikerült otromba módon szétrombolni egy tanév eleji bejelentésével, miszerint "Gyerekek, ébredjetek fel, nincs se Mikulás, se angyalka, se a húsvéti nyúl!" Személy szerint inkább nem fűzök semmilyen megjegyzést tanár úr EI szintjéhez. Tizenéves kamaszként, ráadásul analitikus, matek-logikai gondolkodásúként persze tudta Kristóf, hogy az öt legenda nem valós. De nagyon más, amikor kimondatlanul tudunk valamit, azzal szemben, mikor a valóságot durván a fejünkhöz vágják.
Szóval, Kristóf is írt levelet, szülői unszolásra (abajgatás, fülrágás, noszogatás) angolul, hadd gyakorolja szabad fogalmazásban is a tanultakat.
Mikulás szerencsére volt olyan bölcs és kedves, hogy jövetelét egy nappal eltolta, így hozzánk 7-e reggelre csempészte be a csomagokat, tudva, hogy bár kivételesen munkanap, az indulást és iskolába érkezést lazábban időzíthetjük. És a szépen elrendezett csomagok mellett, Katka egyik cipőjében ott volt a válaszlevél is. Sőt - miután ez volt az első dolog, amit Katka elvett és kibontott -, A Levél.
Természetesen idén is készültünk, Mikulást kedvenc kekszével - Mikulásasszony receptje szerint - és egy bögre tejjel vártuk, a rénszarvasoknak murkot, almát, körtét hagytunk. A két tepsinyi kekszből a jószívű nagyszakállú hagyott is néhány darabot, de a morzsák és az üres csésze árulkodtak arról, hogy itt járt.
És a csomagok, köztük kettő Mikulásasszonytól, aki idén is küldött a gyerekeknek saját sütésű mézeskalácsából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése