Oldalak

2021. febr. 21.

Farsangi macaron


Inkább macaronka, hiszen falatnyi volt mindegyik, nagyjából 100 Ft-os érme méretű, ráadásul némelyiket véletlenül kissé "fiúsítottam" 😆
Aprók és színesek, gyerekeknek készültek farsangra. A töltelék most csak fehér csokis ganache egy kis mentás mézzel bolondítva, úgy gondoltam, ez minden gyereknek ízleni fog. Katka beszámolója szerint, nem tévedtem, a macaronkák pillanatok alatt eltűntek a dobozból. 👍

Új receptet használtam és azt hiszem, maradok is ennél. Az eddigi recepteknél az volt a gondom, hogy túl sok lett az alap, mire a második tepsibe adagoltam a masszát, valahogy megereszkedett és a második sütés kevésbé lett szebb. Street Kitchen receptjéből pontosan egy tepsire való alapmassza lett és, mint a mellékelt képek mutatják, mindegyik nagyon szépen talpasodott. 

Az eredeti recept szerint 18 db macaron lesz a hozzávalókból, azaz 36 db fél macaront lehet kiadagolni a tepsibe. Én valamit nagyon jól csinálhattam, mert a dobozba 34 db egész macaront tudtam sorakoztatni; valószínűleg a kisebb méret miatt lett ilyen sok. 

Már volt korábbról felhasználásra váró tojásfehérjém. Kivettem a hűtőből és kinyitott dobozkával a konyhapultra tettem, pihenni, "levegőzni". Ezt a tippet egy videóból tanultam, hogy segíti a talpasodást, ha kicsit - nagyjából fél órányit - "levegőzik" a tojásfehérje felhasználás előtt. A másik, szintén hasznos tipp, a "nyolcas" volt, amit ellestem. Lefordítva, a macaron tésztája akkor jó, ha az összekevert masszát a fakanálról lecsorgatva egy nyolcast lehet leírni úgy, hogy ne szakadjon meg a tészta. Ha szakadozik, akkor picit tovább kell keverni. 

Ezek a macaronkák sem lettek teljesen tökéletesek, mert bár mandulalisztet a porcukorral átdaráltam, átszitáltam, lehet, kellett volna még egy darálás-szitálás, vagy a nyolcas íráshoz kellett volna még kettőt keverni a tésztán, hogy a macaronok felülete tükörsima legyen.
Szerencsére a Lidl jóvoltából időről időre fel tudom tölteni a mandulaliszt készletem, tojásfehérje is akad bőven, úgyhogy újabb macaron-menet lesz, amint sikerül megjavíttatni a sütőajtót.

Macaron

 hozzávalók

90 gr mandulaliszt
125 gr porcukor
csipetke só
2 tojásfehérje
50 gr kristálycukor

Wilton ételfesték (gél)

töltelék

kb 50 ml tejszín
150 gr fehér csokoládé
1 kk mentás méz
Wilton ételfesték (gél)

A tojásfehérjéket a konyhapultra teszem levegőzni. Tepsi méretű sütőpapírt vágok, egyik felére, egy 100 Ft-os érme segítségével megrajzolom a "szamárvezetőt", majd a sütőpapírt megfordítom és a tepsibe illesztem. Ha pöndörödne, egy-egy csipetnyi vajjal lefogom a négy sarkán, hogy teljesen sima legyen. Előkészítek egy habzsákot, amibe közepes méretű, sima kinyomócsövet teszek. Szintén előkészítem a használni akart ételfestékeket.

A hozzávalókat külön tálkákba kimérem. A porcukorból egy ek-nyit félreteszek, a többit összeforgatom a mandulaliszttel. Kávédarálón kanalanként átpörgetem, majd a darálmányt átszitálom. Ami a szitában maradt, azt a félretett porcukorhoz szórom, majd végül ezt is átdarálom és átszitálom.

A tojásfehérjéket elkezdem habbá verni addig, amíg fehér lesz. Ekkor, folyamatos keverés mellett, hozzáadom a csipetkényi sót és a kristálycukrot, majd kemény habbá verem.
A tojásfehérje habot két részletben a porcukros mandulaliszthez forgatom. Úgy tűnik, soha nem lesz belőle egynemű massza, pedig igen. Amikor már nincsenek tojásfehérje hab szigetek és mandulaliszt sem szárazon, két forgató mozdulat között megpróbálok nyolcast írni a fakanálról lecsorgó masszával. Ha sikerül tészta szakadás nélkül a nyolcas, akkor már nem keverem tovább. Ezt kell egy kicsit gyakorolni, ennél a sütésnél megvolt a nyolcas, de két keverést még elbírt volna a massza.

A tökéletes nyolcas előtt kétfelé veszem a macaron tésztát, egyik részébe piros, másikba sárga ételfestéket forgatok.

Az előkészített habzsákba felváltva teszek a kétféle színű masszából, majd igyekszem teljesen függőlegesen tartani a habzsákot, miközben a sütőpapírra nyomom a masszát.
Ez lehet még egy buktató a szépen, egyenletesen talpasodó macaronhoz, hogy a habzsákból kissé ferdén kerül ki a tészta, de kis gyakorlással ez is könnyen megy.

A teli tepsit a konyhapultra teszem és addig hagyom szikkadni, amíg a kinyomott macaronok teteje megszárad, tapintásra nem ragad. Ez lehet 30 perc, de akár egy óra is, a konyha páratartalmától függ.

Időközben elkészítem a tölteléket. A fehér csokit egy műanyag (vagy kerámia) tálkába tördelem. A tejszínbe teszem a mentás mézet, forrásig melegítem, összekeverem, majd a csokira öntöm. Néhány percig állni hagyom, majd műanyag kanállal simára keverem. Egy habzsákba csillagcsőrös kinyomófejet teszek, a zsákot belülről megcsíkozom levélzöld és égszínkék ételfestékkel.

A tepsibe nyomott macaronok teteje már nem tippanós, így bekapcsolom a sütőt. Ezt is ki kell tapasztalni, a sütési hőmérséklet eléggé sütő- és tészta függő. Ezt a macaron tésztát 145 fokon, légkeveréses beállítással 13 percig sütöttem. A megsült macaronokat a tepsiben hagyom kihűlni, majd óvatosan leszedem a sütőpapírról.

A kihűlt, mézes fehér csoki ganachet a megszínezett habzsákba kanalazom, majd megtöltöm a macaronokat.
A kész macaronkákat sütőpapír csíkokkal elválasztva (hogy a krémjük ne maszatoljon) dobozba sorakoztatom.

Jó étvágyat ! ☺️

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése